Megdöbbentő dolgokat mondott a szülés után Kulcsár Edina

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Egy hónapja született meg Kulcsár Edina és G.w.M kislánya, a modellt pedig nagyon meglepi, hogy mennyire másként viselkedik a baba, mint a nagyobb gyerekei csecsemőként.
Vágólapra másolva!

"Ma 4 hete, hogy megszületett a harmadik csodám! Emlékszem, hogy az első és a második szülésem után arról tudtam csak beszámolni, hogy folyton éjszakázom, mennyire fáradt vagyok és azt fejtegettem, hogy vajon fogok-e még aludni. Most pedig csak azt tudom mondani, hogy kipihent vagyok és szinte semmilyen nehézséget nem tapasztaltam még amióta 3 gyermekes anyuka lettem, legalábbis eddig nem" - árulta el Kulcsár Edina.