Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

FERENC pápa Szent Márta-ház
Vatikánváros, 2020. március 10. A vatikáni média által közreadott képen Ferenc pápa misét pontifikál a vatikáni Szent Márta-házban 2020. március 10-én. A valós idejű internetes közvetítés során a pápa felszólította a katolikus papokat, hogy látogassák meg a koronavírussal fertőzött betegeket. MTI/EPA/Vatikáni média
Vágólapra másolva!
Ferenc pápa szerdai sérvműtétje után vélhetőleg az egész jövő hetet a Gemelli kórházban tölti - közölte Sergio Alfieri sebészorvos szombaton.
Vágólapra másolva!

Alfieri elmondta:

elővigyázatosságból arra kérték a pápát, hogy lábadozásának első részét töltse a kórházban.

Hozzátette: a katolikus egyházfő gyógyulásának elősegítése érdekében javasolták ezt, ő pedig beleegyezett.
Emellett azt tanácsolták a pápának, hogy hagyja ki a vasárnapi áldást, amelyet a kórházi erkélyről osztott volna, hogy ne terhelje meg a hasfalát.
A Szentszék tájékoztatása szerint

Ferenc pápa szerdán háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt,

amelyet egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.
Ez a harmadik eset 2013-as megválasztása óta, hogy az egyházfő, aki most 86 éves, kórházi ápolásra szorul.
A Vatikán közlése szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.

Címlapi képünk illusztráció!