Újabb városházi botrány: bosszút állt egy kirúgott háromgyermekes édesanyán a Gyurcsány-fióka

Vágólapra másolva!
A sokmilliárdos vagyonáról, Prisztás-villáról, floridai luxusingatlanokról ismertté vált Mártha Imre budapesti közművezér, akit Gyurcsány-fiókának gúnyolnak a háta mögött, megdöbbentő módon megalázta egyik kirúgott dolgozóját.
Vágólapra másolva!

Miután a Metropol megírta, hogy sok más közműdolgozó mellett elbocsátottak egy háromgyermekes családanyát is, Mártha Imre és cége példátlan módon, személyiségi jogokat is durván megsértve bosszút állt.

Minden jogot és alapvető emberi érzést megsértve közzétették az édesanya nevét a közművek hivatalos Facebook-oldalán.

Jutalmat is kapott, mégis kirúgták

Miközben

az elbocsátás előtt nem sokkal még jutalmazták a 12 év folyamatos munkaviszonnyal rendelkező anyát,

most ország-világ előtt megalázva, a nevét kiírva a Facebookra azt állították, hogy saját maga az oka annak, hogy utcára került.

A megalázott asszony nevét mi most is kitakarjuk – nem úgy, mint a közműcég a hivatalos Facebook-oldalán... Forrás: Metropol

„Elégedetlenek voltak a munkavégzésével"

– írták most nyilvánosan róla annak ellenére, hogy az édesanya csak jutalmat kapott a Fővárosi Közterület-fenntartónál, fegyelmit soha! Ráadásul

a kirúgásakor még jó referenciát is ígértek neki

– most meg azt írják ki róla a Facebookon – a teljes nevével együtt -, hogy „munkája elégtelen színvonalú volt"...

Egy órája volt összepakolni, csak a polárfelsőt tarthatta meg...

A háromgyermekes édesanyát 12 év után úgy rúgták ki és alázták meg, hogy alig egy órája volt összepakolni:

megvető módon közölték vele, hogy remélik, nem kell rá kihívni a biztonságiakat, de a polár FKF-felsőt megtarthatja...

Utána még Karácsony Gergely is megalázta

Ezután az asszony hiába próbált segítséget kérni Mártha Imrén át Tüttő Kata főpolgármester-helyettesig mindenkitől a fővárosban. Hiába adta be jelentkezését a közműcéghez több állásra is, válaszra sem méltatták. Egy rendezvényen még személyesen Karácsony Gergelytől is segítséget kért, de ő előbb máshoz küldte, majd Karácsony emberei levélben azt közölték vele, hogy

a főpolgármester úrnak nincs személyes fogadóórája, és sajnálják, ha nem elégedett az intézkedéssel, vagyis hogy kirúgták

az állásából...

Karácsony Gergely pont egy héttel az asszony kirúgása előtt jelentette be, hogy nagy bajban van a főváros, ezért spórolni kezd.

Karácsony ekkor utalt arra, hogy hamarosan egy nagy holdingba tömörítik a budapesti közműcégeket, és megígérte, hogy bár lesznek leépítések, a hétköznapi munkavállalókat ez nem fogja érinteni...

Karácsony emberei levélben azt közölték a hölggyel, hogy a főpolgármester úrnak nincs személyes fogadóórája, majd elhajtották

Mártha Imrének csak a saját jogai fontosak, a kisember jogai nem

A Metropol nemrég megírta az egész szomorú történetet, ügyelve a háromgyermekes asszony személyiségi jogaira, a neve közlése nélkül. Ezután megalázó közleményt tett ki a hivatalos Facebook-oldalára a milliárdos Mártha Imre által vezetett budapesti közműholding. Ebben az asszonyt tették felelőssé saját kirúgásáért, és jogsértő módon kiírták az általuk kirúgott és megalázott civil édesanya nevét is.

A milliárdos cégvezér kényesen fenyegetőzik, ha a saját magánügyeiről van szó, de egy kirúgott háromgyerekes családanyán simán bosszút áll,

méghozzá megalázó módon, a legnagyobb nyilvánosság előtt...

Lapunk ezután újra megkereste a családanyát, aki lelkileg teljesen összetört a becsületsértő állítások miatt, ezért újra nem nyilatkozik, de annyit elmondott:

azon gondolkodik, hogy megteszi a jogi lépéseket az őt besározó volt munkaadója, a fővárosi közműcég ellen.

Karácsony Gergely hallgat kedvenc cégvezére, a milliárdos Mártha Imre botrányai ügyében Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Kirúgások a közműcégeknél – miközben luxuséletet él Mártha Imre, a közműholding vezére

A Metropol megírta, hogy a budapesti közműcégektől rengeteg munkavállalót rúgtak ki, mivel összeolvasztották a közterület-fenntartót, az FKF-et, a temetkezést és a Főtávot. Ezután a dühös munkavállalók panaszai nyomán megmutattuk, milyen provokatív, dőzsölő életet él az óriási vagyont felhalmozó közműcégvezér, Mártha Imre.

Övé például a 2 milliárdos svábhegyi Prisztás-villa és egy másik villa, nem beszélve egy 60 milliós Bentley-ről, 40 milliós egyedi építésű zongoráról, 10-15 milliós karórákról, napi másfél milliós szállodaszámlákról és látványos jachttúrákról, alulöltözött hölgyek kíséretében.

De az is kiderült, hogy sok tízmilliárdos ingatlanbirodalmat rejteget, sőt, Floridában is van egy luxuslakása, és birtokot is vásárolt egy floridai magánszigeten...

Ő maga élvezi a luxust, miközben a kisembert megalázza…