Ujlaki Dénes Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész három oltás után kapta el a koronavírust, jelenleg otthon igyekszik gyógyulni – írja a Blikk.

„Köszönöm, jól vagyok. Mert bizonyára ezt kérdezné tőlem” – kezdte a lapnak Ujlaki Dénes.

„Persze minden relatív, most például lázasan fekszem itthon, és úgy érzem, mintha a bordáimat egy fogóval összeroppantották volna, a tüdőm pedig folyamatosan jelzi, hogy olyan terhelést kap, mintha épp maratont futnék. 

Egyszerűbben fogalmazva, covidos vagyok, elkaptam ezt az átkozott vírust a harmadik oltás után is” – nyilatkozta a színész.

Fotó: Kallos Bea / MTI

A cikk szerint Ujlaki Dénesnél 2015-ben rákot diagnosztizáltak, és bár úgy tűnt, túlesett a súlyos betegségen, az két év múlva kiújult. Erre vonatkozóan most azt nyilatkozta, hogy jelenleg tünetmentes, viszonylag nyugodtabb, egészségesebb időszakát éli.