Vádemelés

2022.01.24. 08:28

Bedrogozva 180-nal menekült a kécskei rendőrök elől, a kisgyerek meg a pótkeréken ült

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly extasy és dizájner drog hatása alatt vezetett, 180-nal száguldozott a rendőrök elől menekülve autójával úgy, hogy vele volt barátnője és annak kisgyermeke.

Hraskó István

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta: a csongrádi férfi 2020. szeptember 23-án késő este extasyt és dizájner drogot fogyasztott, majd barátnőjével úgy ült autóba, hogy annak kisgyermekét gyerekülés helyett a hátsó ülésen elhelyezett pótkerékre ültették. Miután elindultak, a tiszakécskei rendőrök követni kezdték és rendőri intézkedés alá kívánták vonni a bódult férfi által vezetett járművet, azonban a vádlott a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem menekülni kezdett.

Egészen 170-180 km/h-s sebességre gyorsított, és többször áttért a menetirány szerinti bal oldalra, a szembe jövő autókat lehúzódásra, lassításra és megállásra kényszerítve. Az üldözésbe bekapcsolódott egy másik járőrpáros is, akik szolgálati gépkocsijukkal keresztbe álltak az úton és végül így kényszerítették megállásra a férfit.

Kiderült, hogy korábban a férfi és a barátnője is fogyasztott kábítószert, a nő ráadásul az elfogásuk előtt a hátsó ülésen lévő, pakettbe csomagolt dizájner drogot a melltartójába rejtette, amit az előállításkor a rendőrök megtaláltak nála.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit kábítószer birtoklás, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Barátnőjének bűnpártolás és kábítószer birtoklás bűntette miatt kell felelnie. A szabadlábon lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában