Tetoválás

Két éve még egy sármos srác volt, most rettegnek tőle az emberek, ha meglátják

Létrehozva: 2022.01.25.

Sokmilliót költött arra, hogy úgy nézzen ki, ahogy most kinéz. De vajon megérte? Annyi bizonyos: egykori önmagára egy cseppet sem hasonlít a fiatal férfi.

Forrás: Instagram

Ha valaki az utóbbi két évben nem találkozott a 25 éves férfival, alighanem szemrebbenés nélkül elsétál mellette az utcán – vagy még inkább átmegy a túloldalra, az egykor megnyerő külsejű srác extrém megjelenése ugyanis sokakban ellenérzést, sőt, félelmet vált ki.

Tristan Weigelt húszévesen készíttette az első tetoválását, amelyet azóta számos újabb követett. Mára nagyjából a teste 95 százalékát borítják minták. Szabad hely gyakorlatilag a nemi szervén, a tenyerén, a talpán és a fülén van. Az amerikai születésű, de jelenleg Koppenhágában élő férfi forintra átszámítva nagyjából 17 milliót költött átalakulására. 

Meglepő, de mindez mondhatni "pillanatok alatt" történt, legalábbis erről árulkodik Tristan friss Insta-posztja, amiben megmutatta, hogy nézett ki 2020-ban. A különbség bizony ég és föld.

Furcsa tetoválások nélkül látni magamat – jelentette ki Tristan, aki ugyanannak az embernek érzi magát belül, mint korábban, csak kiteljesedettnek. A férfi azt is elárulta, melyik testrész volt a legfájdalmasabb: az arca és a feje hátsó fele.

(Via)

https://cdn.borsonline.hu/2022/01/2L1meu7zsodf7kG4Wp57yDPMHqN7SX0dySxKiNbZRYA/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y0ZWZmOTNjNDJjMzQ5MjQ4NjU3NTYwMzI1NWJhNzc3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Anyaszült meztelenül fotózták le a tetovált szépséget, még bugyi sem volt rajta

Mindenét megmutatta, nem szégyenlősködött.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090637_auto_resized.png
origo.hu

Ez a tökéletes húsvéti töltött tojás titka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei