Létrehozva: 2022.05.17.
Módosítva: 2022.05.17.

Elképesztő, hol találták meg a rendőrök az elrabolt magyar kisfiút

Dominiket a családi házuk kertjéből vitték el.

Szerző ripost

A saját házuk kertjéből rabolta el egy nő a hároméves Dominiket egy évvel ezelőtt. A kisfiú gondtalanul játszott a testvéreivel a miskolci otthonuk kertjében, amikor egy bújócska során senki nem találta őt.

A gyerek szülei és rokonai mindent felkutattak, a környező mezőt is, ám sehol nem találták az eltűnt kicsit. Teljesen kétségbe estek már, amikor Dominik édesanyja észrevette, hogy az addig ott tartózkodó szomszédasszony is eltűnt, aki hétvégi háznak használta a szomszédos házat. A rendőrök a szülőkkel együtt azonnal elmentek az asszony városi lakására.

Fotó: Pixabay

„A zsaruk pillanatok alatt ott voltak és a feleségemmel együtt kopogtak a nő ajtaján. Nem akarta kinyitni, ezért betörték. Ott volt vele a gyermekem, akiről azt állította, hogy az övé. Nem is a saját nevén szólította, hanem ahogy az ő fiát hívják. Kiderült, hogy a gyereke nem élhet vele, a gyámügy elvette tőle. Dominiket szerencsére nem bántotta, megetette, megfürdette, szépen bánt vele. Úgy látjuk, hogy a kisfiamban nem okozott lelki törést ami történt, reményeink szerint egy jó kalandnak fogta fel” – mondta el a Blikknek Dominik édesapja.

A férfi tudta, hogy a nőnek mentális problémái vannak, de nem tartottak tőle – egészen az esetig. Ami viszont felháborítja, hogy a nő azóta is szabadlábon van, és gyakran ellátogat a nyaralóba. Amikor megérkezik, akkor Dominik szülei azonnal bezárkóznak a gyerekeikkel a házba, hogy véletlenül se ismétlődhessen meg a borzalmas gyermekrablás.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi