Kulcsár Edina és G.w.M különleges nevet választottak születendő kislányuknak

G.w.M
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina és G.w.M néhány hete árulták el babájuk nemét, egy hatalmas bulit tartottak, ahol 90 vendég előtt tudták meg, hogy lányuk lesz. Korábban elmondták, hogy megvan a kicsi neve, de nem akarják még elmondani, hogyan nevezik el a babát.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina és G.w.M az év elején jelentették be, hogy egy párt alkotnak, azóta mindketten elváltak, összeköltöztek és a közös lányukat várják. Nem tudni, pontosan hányadik hétben jár a modell, de annyi biztos, hogy a terhességét a korai szakaszban jelentették be, mivel emiatt kellett lemondania szereplését a Dancing with the Starsban.

Forrás: G.w.M /Instagram

A modellt a közösségi oldalán kérdezhették a rajongók, és sokakat a babavárás, illetve a kislánnyal kapcsalatos dolgok érdekelték. A baba nevét továbbra sem tudni, de kiderült, hogy Nina és Medox után újabb különleges névre esett Kulcsár Edina választása.

– árulta el a 24 óráig elérhető Instagram-történetében a kismama, aki azt is kifejtette, hogy egyáltalán nem fél a szüléstől, hiszen tudja, a fájdalom végén egy csodás állapot várja.