Létrehozva: 2022.05.16.
Módosítva: 2022.05.16.

Egy iraki menekült válogatás nélkül késelte meg az utasokat egy német gyorsvonaton

A német hatóságok korábban a szélsőséges iszlamizmus lehetséges hívei közé sorolták az elkövetőt, most azonban fel sem merült annak a gyanúja, hogy terrortámadás történt.

Szerző Gaál József

Péntek reggel a németországi Mönchengladbachból Aachenbe tartó 4-es számú regionális vonatjáraton egy iraki menekült válogatás nélkül késelte meg az utastársait, miután a szerelvény elhagyta Herzogenrath központi pályaudvarát - írja a Deutsche Welle német közszolgálati hírportál angol nyelvű kiadása. 

Sajtóértesülések szerint a 31 éves iraki férfinál azt követően szakadt el a cérna, hogy nem tudott leszállni a vonatról ott, ahol szeretett volna. Először az üléseket és az ajtót kezde rúgdosni, aztán ököllel arcon ütötte az egyik utast, majd a táskájából elővett egy konyhakést, és véletlenszerűen rátámadt az emberekre. A férfi többnyire vágott sebeket ejtett áldozatain, egy embert pedig vállon szúrt. Az ámokfutásnak végül egy éppen munkába tartó, 60 éves veterán rendőrtiszt vetett véget, aki ököllel nekiment és semlegesítette az irakit a rendőrök kiérkezésig.

A támadás során összesen hatan sérült meg, köztük maga a támadó is. Az eset után négy embert kellett kórházba szállítani, úgy tudni, mindannyian megúszták könnyebb sérülésekkel. 

Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány belügyminisztere arról adott tájékoztatást, hogy az iraki elkövető 2017-ben kért és kapott menekültstátuszt Németországban. A tárcavezető továbbá hozzátette, hogy a férfit a szélsőséges iszlamizmus lehetséges hívei, az úgynevezett "szemmel tartandó személyek" közé sorolták az öt évvel ezelőtti érkezésekor, mert erőszakosan viselkedett a lakótársaival egy befogadóközpontban.

A Der Tagesspiegel beszámolója szerint az aacheni ügyészség egy közleményben azt írta, hogy a gyanúsított esetében a "terrorista háttér vagy vallási radikalizálódás" nem merült fel. Szerintük a támadás oka "minden valószínűség szerint pszichotikus élmény" volt, ezért elrendelték a férfi ideiglenes pszichiátriai kórházi elhelyezést.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt