A magyar himnuszt hallgatták a Szigeten vasárnap

Sziget fesztivál, 2022, 2022.08.14., vasárnap, óbudai Hajógyári-sziget, sziget, fesztivál, Palaye Royale
Palaye Royale
Vágólapra másolva!
Brutálisan energikus koncertet adott az amerikai punk-rock együttes, a Palaye Royale, ellenben a pszichedelikus rock ausztrál sztárbandájának, a Tame Impalának a fellépésen a monumentális látvány erősebb volt, mint maga show.
Vágólapra másolva!

Az idei Sziget nem elsősorban a rockzenéről szól, de nagyon vártuk a Palaye Royale koncertjét. A bandát már láttuk idén az Akvárium Klubban, így nem ért meglepetésként, hogy szeretnek az adott ország himnuszára bevonulni,

a közönséget azonban így is nagyon meglepte, hogy egyszer csak a hangfalakból Erkel Ferenc dallamai szólaltak meg maximális hangerőn.

Palaye Royale Forrás: Rockstar Photographers

Ezt követően a banda berobbant, és bár közhelyes szófordulat, hogy szétszedték a színpadot, de ez történt. Az énekes egy órán keresztül fel-le ugrált, dobálta a mikrofont, szaltózott, felmászott az állványokra, fogalmunk sincs, hogy bírta tüdővel, de amit láthattunk, az nemcsak egy koncert, hanem egy sportteljesítmény is volt. A banda egyébként az olyan kétezres évek közepén aranykorukat élő emo-punk együttesekből inspirálódott mint a My Chemical Romance vagy a The Used, az érzelmes és szomorú szövegek elképesztően dögös rockzenével párosulnak. A látványt nem vitték túlzásba, sem lángnyelvek és füstoszlopok nem csaptak fel, de nem is volt szükségük semmi hasonló eszközökre, pusztán a színpadi jelenlétükkel és a belőlük áradó energiával lenyűgözték a közönséget. Valószínűleg nem volt senki a Freedom sátorban, aki ne került volna a hatásuk alá.

Palaye Royale Forrás: Rockstar Photographers

Le is maradtunk Anne-Marie fellépésének a nagy részéről. Az alapján, amit láttunk a brit énekesnőkről kiderült, hogy egy kifejezetten kedves jelenség, aki kellemes és slágeres popdalokat énekel.

Az este főattrakciója azonban a Tame Implala volt, a pszichedelikus rock ausztrál szupersztárja a világon mindenhol főfellépő a legnagyobb fesztiválokon, de nem igazán tudjuk megmondani, minek köszönhető az őrületes sikerük. Nem azért, mert bármi probléma lenne a zenéjükkel, sőt, csak éppen aligha állhatnának távolabb a mainstream hangzástól. Nem is várták őket sokan a Szigeten, hosszú évek óta nem volt példa arra, hogy kezdés után be lehessen sétálni első sorokba az aktuális főfellépő alatt, ráadásul ahogyan haladt előre a koncert, úgy vált még szellősebbé a tömeg.

Tame Impala Forrás: Rockstar Photographers

A látvány lehengerlő volt, a színpad tetején egy ufó alakú űrhajóból világítottak a fények, de a pszichedelikus hangzáshoz illeszkedő színpompás háttérvetítés is monumentális volt.

Azonban a Sziget felfokozott hangulatában egyszerűen nehéz ráhangolódni a lassú, művészien megkomponált dalaikra, éppen ezért sokan az első fél óra után magukra is hagyták az ausztrálokat. Akik maradtak, azoknak a jelentős része ülve élvezte a koncertet.

Tame Impala Forrás: Rockstar Photographers

Ma este azonban valószínűleg felpörög majd a közönség, hiszen ez a zárónap, és érkezik az angol indie-rock egyik legnagyobb sztárja, az Arctic Monkeys.