Keserű

Berki Mazsi: Egy másodperc alatt vesztettem el, amit tökéletesnek hittem

Létrehozva: 2022.08.09.

Berki Mazsi élete legszomorúbb születésnapján van túl.

Az édesanya a napokban ünnepelte 31. születésnapját. Ilyenkor az embernek vidámnak kellene lennie, de ez nem könnyű Mazsi számára: férje halála keserűséggel itatta át a neves napot. Az özvegy az Instagram-oldalán osztotta meg az ezzel kapcsolatos gondolatait néhány fotó kíséretében, amelyeken egyértelműen látszik, hogy még mindig nem tud teljesen őszintén és boldogan mosolyogni. 

Az idei születésnapom más, mint az eddigi. Épp megéltem, hogy jobb már nem is lehet, és egy másodperc alatt veszítettem el mindazt, amit tökéletesnek véltem. Szomorú a mai nap. Szomorú, mert valami egészen más szakasza indul el, mint amit képzeltem a 30. születésnapomon. Vannak dolgok, amikre még nincsenek szavaim, de azt tudom, hogy erősebb lettem hitben és lélekben. Pedig minden összeomlott. Ez az Élet. Van egy terv, egy cél, egy álom, és közbelép az Élet, és egy tollvonással írja át az egészet. És hirtelen egy teljesen más történetben kell megállnod a helyedet. Nehéz, és még hosszú ideig fájni fog, úgy érzem – írta Mazsi, aki csak azt kívánta, hogy legyen elég ereje ahhoz, hogy felnevelje a gyermekét, képes legyen megtalálni a legapróbb örömöt, illetve a kis Emmát az élet szeretetére tudja nevelni. 

 

Mazsi a születésnapja alkalmából nem csak magának és a kislányának kívánt jó dolgokat, hanem mindenkinek, aki a bajban mellette áll, amíg úgy érzi, hogy támaszra van szüksége. 

Azt kívánom, hogy minden jó gondolatotokat ezerszeresen hálálja meg az Ég! Adjon mindannyiunknak békét, bőséget, boldogságot és sok humort az élethez!

https://cdn.borsonline.hu/2022/07/hMWL1yV71fbx4589ThnnXVW4XjWJPcL9rzAf1iRq2O0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5NzA3YjZjNWM1MzQyNWM4OWFiNzBkNDU2YTM1ZmMy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Először szólalt meg Berki Krisztián halálának pontos okáról Mazsi

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127882_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók