Ukrajna

Kényszerrel sorozzák be katonának a kárpátaljai magyarokat

Bors

Létrehozva: 2023.02.04.

Kényszerrel sorozzák be katonának a kárpátaljai magyar férfiakat. Az ukrán egyenruhások gyakorlatilag vadásznak a hadkötelesekre, és gyakran megesik, hogy az utcáról, vagy akár a konditermekből hurcolják el őket a kisgyermekük szeme láttára.

Rosinyec Hajnalka a háború előtt boldogan nevelte a férjével a két közös gyermekét. A családfő úgy döntött, ha hívják, zokszó nélkül Ukrajna rendelkezésére áll. A heves csaták következtében a fronton vesztette életét. Az özvegye a TV2-nek nyilatkozott.

Lövészárok a frontvonalban  Fotó: George Ivancsenko / MTI

Ő nem menekült el a besorozás elől. Nem akart bujkálni, nem akart szökdösni.

 Azt mondta, ő megy, és védi a hazáját. És azt mondta, még beszélgettünk is utoljára, hogy nagyon büszkék lehettek rám. Nagyon vártuk haza őt. Rettenetes, két gyereket itt hagyott. Egy 19 éves és egy 7 éves gyereket. Nagyon nehéz a helyzetünk – mondta a hősi halott felesége. A nagyobbik fiú már hadköteles korú. Csak azért ússza meg a besorozást, mert az édesapja meghalt a fronton. 

Semmit nem is kérdez afelől, hogy hogy történt. Erről nem is beszéltünk vele. Én próbáltam, de ő nem akar. Ő tudja, hogy mi ez

– fejezte be az édesanya.
Ukrajna romokban, egyre több a halott. A hadseregnek utánpótlás kell, ezért erőszakkal besorozzák az embereket.  Sok magyar nem akar önként bevonulni a háborúba. Rájuk gyakorlatilag vadásznak az ukránok. Egy édesapát például a kisfia szeme láttára hurcoltak el. Előfordult, hogy egy település polgármesterének és a képviselőknek egy önkormányzati ülésen adták át a behívót. Utcákon, tereken, de még a temetőkben a gyászolók között is vadásznak a férfiakra és elhurcolják őket a háborúba. Az ukrán katonaság titkolja, hány kárpátaljai magyar halt meg a fronton. A hivatalos források szerint 12, a becslések szerint azonban több száz – írja a Metropol.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133608_auto_resized.jpg
origo.hu

Dárdai kirohanása messze van a legőrültebb edzők balhéitól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713252013
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131548_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Guardiola tanácsa nem vált be a Barcánál, mégis megtalálhatták Xavi utódját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127882_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713252013
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában