L.L. Junior válik

L.L. Junior
Vágólapra másolva!
L.L. Junior magánéletében több viharos szerelem is volt már. Hopp Csillával két közös gyermek után, 2016-ban váltak el útjaik. Majd új kedvesével, későbbi feleségével, Kingával sokáig harmonikus kapcsolatban éltek, még egy kislányuk, Lili is született. S noha legutóbb még arról szóltak a hírek, megpróbálják megmenteni a házasságukat – még párterápiára is jártak, úgy tűnik, már nincs tovább, vége.
Vágólapra másolva!

– Brutálisan hangzik, de Kingával mi egymást lelkileg kivéreztettük, és mielőtt mindketten jobban sérültünk volna, egymást tisztelve és a gyerekek érdekeit szem előtt tartva, elengedtük a dolgot. Úgy véltük: jobb így, mint balhésan, veszekedve élni – mondta a Borsnak Junior, aki úgy érzi, nem baj, ha a magánélete most egy kissé háttérbe szorul.

L.L. Junior Forrás: L.L. Junior/Instagram

– Most nyugi van, és ezt élvezem is valahol. A gyerekekkel foglalkozom szabadidőmben a legtöbbet, mozizunk, játszunk, hülyülünk. Lacika mindig jön velem, amikor csak tud. Nagyon laza apának tartom magam, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek határok a nevelési elveimben. Nem engedem például hogy csúnyán beszéljen, s noha telefonja van, erősen le van korlátozva, mit csinálhat rajta, nagyon féltem a kártékony internethasználattól – mondta el az énekes.