Elképesztő részletek derültek ki VV Anett drogszeánsz utáni balesetéről

Béres Anett, VV Anett
Vágólapra másolva!
A VV Anettként ismert Béres Anett részletesen mesélt a drogszeánsz utáni balesetéről: mint mondta, sokszor azt hitte, már meghalt, és a halála után történik vele valami.
Vágólapra másolva!

Béres Anett a Palikék világa by Manna című videosorozatban mesélt a balesetéről, amelynek során majdnem lebénult, egyébként is csoda, hogy túlélte. Mint ismert, az egykori valóságshow-szereplő hallucinációkat okozó ayahuascát fogyasztott egy szertartáson, ahonnan elrohant, majd egy nap múlva meztelenül, törött csontokkal találtak rá Siklós környékén.

Béres Anett, VV Anett Forrás: TV2

"Abban a 24 órában nagyon sokszor azt gondoltam, hogy nem vagyok életben. Amit ott átélek, a halál után történik. Volt olyan pont, amikor néha azt hittem, hogy életben vagyok, de akkor is azt gondoltam, hogy nekem annyi, meg fogok halni, nem láttam rá esélyt, hogy megtalálnak" – mondta.

"Sok mindenre nem emlékszem, arra sem, hogy leesek arról a vadászlesről. Az esésre nem emlékszem. Amikor magamhoz tértem, próbáltam felállni, de a lábam kibicsaklott. Láttam, hogy be van dagadva, de nem tudtam, hogy el van törve. Láttam azt is, hogy dagadt a hátam, de mint később kiderült, elferdült a gerincem, azért volt rajta púp, olyan formája lett a csontozatnak. A földön kúsztam négykézláb, kétméteres körben, attól függően, hogy a napon voltam vagy árnyékban" – magyarázta. A teljes beszélgetés megnézhető itt.