Visszavonul a világhírű sorozatsztár

film TOPSHOTS Horizontal
US actor Bryan Cranston poses during a photocall for the film "Asteroid City" at the 76th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France, on May 24, 2023. (Photo by CHRISTOPHE SIMON / AFP)
Vágólapra másolva!
Visszavonulásáról beszélt egy friss interjúban a Breaking Bad sztárja, Bryan Cranston.
Vágólapra másolva!

A Breaking Bad hatszoros Emmy-díjas sztárja, a Trumbóért Oscarra is jelölt Bryan Cranston arról beszélt a GQ-nak, hogy 2026-ban, 70 éves korára felhagy a színészettel – legalábbis egy időre biztosan.

A színész azt mondta, hogy a produkciós cégét is eladja, és minimum fél évre külföldre, talán Franciaországba költözik a feleségével, Robinnal, hogy minél több időt tudjanak együtt tölteni.

Bryan Cranston az új Wes Anderson-film, az Asteroid City bemutatóján Cannes-ban Forrás: AFP/Christophe Simon

"Az elmúlt 24 évben Robin az enyémnek rendelte alá az életét. Ő volt a plusz egy fő, a sztár felesége. Az életét az én teendőimhez kellett igazítania. Ebből jelentős haszna is volt, de még mindig nem vagyunk egálban. Ezt szeretném kiegyenlíteni, hisz megérdemli" – magyarázta Cranston.

A színész azt is megígérte, hogy legalább fél évig egy pillanatig sem fog munkával foglalkozni, nem lesz olyan, hogy elolvas egy forgatókönyvet, aztán majd meglátja. "Nem, ez egy szünet, egy megálló. Gondolni se fogok a munkára. Fel se veszem a telefont" – mondta.