Létrehozva: 2023.01.30.

Alig lehet ráismerni: Bomba alakot villantott Gáspár Virág

Az utóbbi időkben nővére, Gáspár Evelin mellett egyre több tekintet szegeződik Virágra is, aki testvéréhez hasonlóan hatalmas változáson ment keresztül az utóbbi időben.

Mindketten sokat fogytak és mára csodás alakkal büszkélkedhetnek, amit örömmel meg is mutatnak ország-világ előtt. Jelenleg épp Virág legújabb Instagram-posztján ámulnak a rajongói, amin szinte rá sem lehet ismerni, olyan vékony. 

Virág egyébként január elején került igazán a hírek középpontjába, amikor kiderült: valamikor karácsony és szilveszter között szakított barátjával, Krisztiánnal, akivel 3 éve voltak együtt. A dolog persze bonyolultabb volt, mint azt elsőre hinni lehetett: szülei eleinte nem is tudtak semmiről, később pedig már Bea asszony arról számolt be: valóban volt némi kanálcsörgés az ünnepek alatt, de végül tudták a soraikat

LOVE

Itt a bizonyíték: Gáspár Virág újra együtt van Krisztiánnal

Mosolyszünet után újra egy párt alkot Gáspár Virág és Krisztián. Bár a szilvesztert nem töltötték együtt, Győzike szülinapján már a családi asztalnál ült a fiatal fiú.

LOVE

Itt a bizonyíték: Gáspár Virág újra együtt van Krisztiánnal

Mosolyszünet után újra egy párt alkot Gáspár Virág és Krisztián. Bár a szilvesztert nem töltötték együtt, Győzike szülinapján már a családi asztalnál ült a fiatal fiú.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár