Mattot kapott V. Naszályi az Átrium ügyében

Hiába várt volna ki V. Naszályi Márta az Alföldi Róbert nevével fémjelzett magánszínház támogatásával, és vonta vissza az erről szóló előterjesztését a csütörtöki I. kerületi testületi ülés előtt. Az budavári tanácskozás hetedik órájában a képviselő-testület elfogadott egy költségvetési módosítást, amely értelmében az Átriumnak szánt 35 milliót csak az I. kerületben lehet elkölteni. Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) lapunknak elmondta, V. Naszályi Márta ellen saját szövetségesei is fellázadtak.

2022. 06. 26. 6:50
Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Effektíve korlátoztuk a polgármester jogköreit

– mondta lapunknak Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) arról a rendeletmódosításról, melyet csütörtökön fogadtak el a budavári önkormányzat ülésén. Mint ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az I. kerületi balliberális polgármester, V. Naszályi Márta a nyári szünet előtti utolsó testületi ülés elején jelentette be, hogy mégsem támogatná 35 millió forinttal az Alföldi Róbert nevével fémjelzett Átrium magánszínházat, az erről szóló előterjesztését visszavonta. 

Kivárásra játszott volna a polgármester

Akkor azt írtuk, hogy a javaslatot valószínűleg egyébként sem fogadták volna el, 

a maratonira nyúlt testületi ülésen más kérdésekben is rendre beállt a 7-7-es patthelyzet a testületi szavazásokon. 

V. Naszályi lépéséből arra lehetett következtetni, hogy a szeptember 11-re kiírt időközi választás eredményétől függően újra előveheti majd a II. kerületi magánszínház támogatásának ötletét. Az 5. számú egyéni választókerület eddigi képviselője, Gelencsér Ferenc (Momentum), ugyanis a parlamentbe jutott Gyurcsányék listáján, és önkormányzati képviselői mandátumáról lemondott. Amíg Gelencsér képviselői helyét be nem töltik, addig a Fidesz, a KDNP és a Polgári Válasz nevű Jobbik-utódpárt képviselőivel szemben 

nincs meg a többsége a balliberális polgármesternek a testületben. 

Ez sem lett volna azonban elég ahhoz, hogy V. Naszályi jogköreit korlátozzák, az erről szóló rendeletmódosítást az LMP helyi önkormányzati képviselője is megszavazta. 

 

V. Naszályi nem értette a javaslatot

A 12 órásra nyúló testületi ülés hetedik órájában sorra kerülő előterjesztéssel kapcsolatban V. Naszályi Márta jelezte, hogy ő maga nem érti, miről szól, ahogy fogalmazott: „A hivatal számára nem világos, hogy mit módosított”. A polgármester a számára érthetetlen javaslat elfogadása után gyakorlatilag egyből szünetet rendelt el, és válságstábot hívott össze a hivatalban, ugyanis több terve is ellehetetlenült.  

– A módosítás célja többrétű volt, amellett, hogy V. Naszályi Márta polgármester hatásköreit korlátozzuk, jó pár technikai módosítást is elfogadtunk, amiktől azt várjuk, hogy 

nagyobb költségvetési fegyelmet eredményez majd a kerületben

– fejtette ki a Magyar Nemzet kérdésére a beterjesztő fideszes önkormányzati képviselő. 

Gulyás Gergely Kristóf két konkrétumot emelt ki: A polgármester saját keretét tízmillió forintról ötmillió forintra csökkentették. V. Naszályi korábban 

ebből adott volna tízmillió forintot a Karácsony Gergely által lezárt budai rakparton létesítendő BudaPlázsra, a csökkentett keretből azonban ezt nem tudja megtenni. 

Egy polgári válaszos módosító befogadásával pedig az „Egyéb kulturális célok” című költségvetési sort, „Első kerületi kulturális célok” címűre módosították. Ezen a soron hatvanmillió forint szerepel, 

V. Naszályi Márta korábban beterjesztett javaslata ebből adott volna 35 milliót a második kerületi Átrium magánszínháznak. A fideszes képviselő szerint a módosítás után ezt nem teheti majd meg, hiába reménykedik egy esetleges baloldali győzelemben a szeptemberi időközi választáson. 

– A szavazás amiatt is fontos volt, mert megmutatta, hogy V. Naszályival szemben konkrétan fellázadtak a saját szövetségesei – tette hozzá Gulyás Gergely Kristóf, aki szerint voltak olyan baloldali képviselők akik azért nem támogatták javaslatát, mert tudták, hogy az LMP szavazatával úgyis el fogják fogadni. Érdekesség, hogy a polgármestert korlátozó javaslatot végül 8-5 arányban fogadták el, az egyik momentumos képviselő ugyanis nem szavazott róla. 

 

LMP–Párbeszéd-konfliktus a háttérben

A helyi fideszes politikus szerint nem kizárt, hogy az I. kerületi LMP-s országgyűlési képviselő, Csárdi Antal, és a párbeszédes polgármester V. Naszályi Márta között is konfliktus van: lapunk írt róla korábban, hogy V. Naszályi a Párbeszéd társelnökségére is pályázna a mikropárt nyári tisztújításán. 

Az egykor LMP-ből kiszakadó Párbeszéd, és az Ungár Péter frakcióvezető által dominált LMP között egyébként is kiújultak az összecsapások, 

most éppen azon veszekednek, hogy melyikük az igazi zöldpárt.

Az LMP álláspontja világos, szerintük a Párbeszéd nem nevezhető zöldpártnak. A jelenleg Karácsony Gergely és Szabó Tímea által vezetett Párbeszéd pedig épp a minap posztolt arról, hogy ők a Ryanair diszkont-légitársaságnak szurkolnak a kormány ellenében. Arra, hogy ez nem kifejezetten zöldekre jellemző hozzáállás, Ungár Péter sietve emlékeztetett a poszt alatt. 

Az I. kerületi viszonyokról Gulyás Gergely Kristóf azt is elmondta, hogy V. Naszályi elveszítette a támogatottságát a képviselő-testületen belül. Hozzátette: 

A konfliktus a képviselő-testület és a polgármester között, egyre mélyül.

(Borítókép: Nem elégedettek V. Naszályi Mártával az I. kerületben (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.