Sziget

Elképesztő kívánságlistát nyújtottak be idén is a Sziget világsztár fellépői

Létrehozva: 2022.08.11.

Két év kihagyás után, ha lehet még az eddigieknél is szórakoztatóbb, felejthetetlenebb élményt akarnak nyújtani a Sziget Fesztivál szervezői. A fellépők névsora ehhez mérten igazán impozánsra sikerült: a két legdrágább fellépő a tinibálvány Justin Bieber és a háromszoros Grammy-díjas Dua Lipa. De rajtuk kívül még más világhírű előadó is fellép, akik nem mindennapi kívánságokat írtak bele szerződésükbe. A Bors lerántja a leplet ezekről.

Forrás: Facebook

A Sziget Fesztivál két legdrágább fellépője nem titok: a tegnap elképesztően látványos show-t adó Dua Lipa és a 70 fős stábbal érkező, pénteken fellépő szupersztár, Justin Bieber. A nagyszínpados sztárelőadókra fordított költségvetés nagyságrendileg több millió euró, ebből ez a két énekes körül-belül 300-300 millió forintot visz el. A fellépők között lesz még az Arctic Monkeys, a Tame Impala, Calvin Harris, a Kings of Leon, a friss Grammy-díjas ausztrál Rüfüs du Sol és Stromae is. 

Fotó: JULIEN DE ROSA

 

Bár a szervezőket titoktartás kötelezi, tehát név szerint nem mondhatják meg, hogy ki, milyen extra kéréseket foglaltatott bele a szerződésébe, de sikerült megtudnunk néhány kívánságot. Az egyik zenekar például szürreális kéréssel állt elő.

Egy bekeretezett képet kértek a bandával vagy annak egyik tagjával, ami össze van photoshoppolva az ágyban egy általunk kiválasztott hírességgel 

– árulta el az egyik szervező. – A levélben hozzátették: legyünk kreatívak. Bevallom, többször el kellett nekünk is olvasni az angolul érkező kérést. Egy másik banda pedig azt akarta, hogy lepjük meg egy bakelitlemezzel. De olyan is van, aki egy különleges ízléssel kiválasztott borválogatást kért. Szóval idén is feladták a leckét, de most is megoldottuk.

Amit még sikerült kideríteni a világsztárok nemzetközi sajtójából, hogy az egyébként 120 fős stábbal turnézó Justin Bieber hazánkba 70 fős csapattal érkezik, és jakuzzit is szokott kérni az öltözőjébe.

Prince
Fotó: Bors

 

Éjfekete WC, marihuána

A Sziget szervezői 1993 óta rengeteg extrém kérést teljesítettek. Volt, hogy feleslegesen… 2011-ben Prince volt az egyik legnagyobb név. Az énekes fantasztikus bulit csinált és maradt is még egy napot, mert beleszeretett a fesztiválba. Ő előre elküldte fotón, milyen bútorokat szeretne, majd azzal állt elő, hogy a szervezők a Motörhead koncertjét állítsák le, mert szerinte élvezhetetlen. Robbie Williams pedig 2015-ben egy egész konditermet kért, amit aztán persze nem használt. Később elárulta, hogy csak brahiból írták be ezt a szerződésbe, kíváncsiak voltak, hogy valaki teljesíti-e. Az extrém kérések listájáról Marylin Manson sem maradhat le: ő szimplán egy kívül-belül éjfeketére festett mobilvécét kért, amit aztán persze ő sem vett igénybe. A rapper, Snoop Dogg pedig a hírek szerint fél kiló marihuánát szeretett volna 2012-ben.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137449_auto_resized.jpg
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138953_auto_resized.jpg
vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről