Sírás

Itt a vége: Varga Irén visszavonul és kitálalt a mocskos anyagiakról

Létrehozva: 2022.08.18.

Varga Irén bejelentette, hogy visszavonul és elmondta, mennyit keresett valójában.

Forrás: YouTube

Varga Irén körül újabb dráma robbant ki. Egykori menedzsere, Kaszás Imre borította a bilit és egy videóban mesélte el, hogy Varga Irén - vagyis Mahiana Roszállo, avagy Borovita Bariola - egymillió forintot kapott novemberben és decemberben is, valamint százezer forintot kellett a taxijára költeni. Dalai szerzője és a koncertjei szervezője arra is felhívta a figyelmet, hogy Irénkének mindig előleget adtak, viszont ő azt a pénzt hajra, ruhákra és sminkre költötte el.

Persze Varga Irénnek se kellett több, felpaprikázott hangulatú videóban reagált egykori menedzsere vádjaira.

"Se százat, se százötvenet nem adtál.. Úgy volt meg a száz, vagy százon fölül, ha több fellépésem volt, mert töredéket adtál csak... Azt kellett elfogadnom, amit nyújtottál, amit te mondtál. Parancsolgattál és keménykedtél velem, kiabáltál velem, hogy örüljek, hogy ennyit kapok. Úgy viselkedtél velem, mint egy utolsó senkivel... Mert ki, ha te nem vagy? Ki vagy te? Egy 40 éves asszonnyal a 20 éves fejeddel emberkedsz?" - vetette oda Varga Irén.

Irénke a zavaros történetnek aztán hamar ellentmondott azzal, hogy szerinte nem is Imre volt a menedzsere, illetve megesküdött, hogy dalokat sem a férfi írta. A pénzügyeivel kapcsolatban pedig elárulta: fél év is kevés ahhoz, hogy egymilliót összekaparjon, mert oda már nem kis követési szám kell. Úgy véli, más énekesek sem keresnek annyit, amiről Imre beszélt. Az anyagi helyzetéről azt is megjegyezte, hogy a férjének kellett őt kisegítenie bizonyos összeggel.

Ezek után emelte a tétet Varga Irén, ugyanis támadólag lépett fel, mondván, az egykori menedzsere - aki most már nem tudjuk, az-e vagy se - bizonyítsa be papírokkal és csekkekkel, hogy mennyi pénzt kapott.

„Bizonyítsad be papírokkal, csekkekkel, hogy én igenis annyit kaptam! 

Nevetséges összegeket kaptam, kiszúrtátok a szemem 40-60 ezer forinttal egy fellépés után!

 Amikor elértem az árat, amiről beszéltem, megmondtam, hogy elszámoltam vele. Utána nem voltak fellépéseim nekem. Karácsony, újév, szilveszterkor itthon voltam, azelőtt volt fellépésem, meg jóval utána, de karácsonykor, újévkor, szilveszterkor nem kért senki engem! Bizonyítékom van rá!”

Az ügyet végül azzal zárta le, hogy mivel ő már férjes asszony, így többé nem használja a Mahiana Roszallo nevet, sőt, vissza is vonul.

Varga Irénke vagyok, Jónás Lászlóné. Nem vagyok Mahiana Roszallo, hanem Jónás Lászlóné

– mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144000_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora