Létrehozva: 2022.10.04.
Módosítva: 2022.10.04.

Késes támadás Csepelen: szívszorító részletekről mesélt Árpi ismerőse

Még mindig válságos állapotban van N. Árpád, akit kutyája védett meg élete árán késes támadóitól Csepelen. A férfi hat szúrást kapott, míg szeretett kutyája életét vesztette.

Szerző Ripost

Csak egy esti kutyasétáltatásra indult volna budapesti otthonából a 24 éves N. Árpád vasárnap hajnalban, amikor belefutott egy agresszív, ötfős társaságba. A fiatalok összevitatkoztak, többek szerint a kutyákon kaptak össze. Azonban a vita hamarosan eldurvult, az ötös bandából pedig ketten azonnal kést rántottak: egyikük a kutyát, míg másikuk Árpádot szúrta meg. Az ebnek, úgy tudni, azért ugrottak neki, mert az megpróbálta megvédeni saját magát és gazdáját, ugyanis a kés és Árpád közé vetette magát. A földön fekvő, több sebből vérző férfiről megrázó felvétel is készült, ezen jól látni, ahogy könyörög támadóinak, hogy hagyják békén őt és kutyáját.

Fotó: Bors

Ne, ne, ne, nem kapok levegőt

 – kiáltotta elhaló hangon, majd utolsó erejével megpróbált rágördülni a szeretett, de már haldokló ebére, hogy testével védje imádott kedvencét. Azonban a kutyus életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt, míg a férfi végül hat szúrást kapott a különböző testtájékokra, többek között a máját, hátát és a lábát is eltalálták, lapzártánkkor is élet és halál között lebegett.

 

Árpit megműtötték, de még mindig intenzív osztályon van, valószínűleg még azt sem tudja szegény, hogy a kutyusa már nem él 

 

– mondta a Borsnak a férfi egyik ismerőse, aki hozzátette: a hétéves bull típusú kutya Árpád szíve csücske volt, rajongásig szerette az ebet.

 

Nagyon szépen nevelte a kutyát, imádták egymást. A légynek sem ártottak, hiszen az eb jólnevelt volt. Valószínűleg csak bele akartak kötni Árpiba azok az emberek 

 

– mondta dühösen az ismerős. Mire Árpád családja a helyszínre ért, a kutya teste volt már csak ott, a férfit azonnal kórházba vitték, úgy tudjuk, az ebet pedig a rendőrség szállította el boncolás céljából. Az elkövetőket még aznap letartóztatták, a környéken többen is elmondták: az utca veszélyes lett.

 

A balhés betelepülők miatt már mi is lassan félünk kimenni este, sok a drogos és az agresszív ember, miért nem csinálnak már valamit a környéken? 

 

– tette fel a kérdést egy környéken lakó.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten