Polgár Árpád és Gáspár Evelin kínos veszekedése miatt le kellett állítani a forgatást

Gáspár Evelin
Vágólapra másolva!
A feszültséget az okozta, hogy csúszott a a Hal a tortán forgatása, amiért Polgár Árpád Gáspár Beát hibáztatta.
Vágólapra másolva!

A Hal a tortán nézőinek feltűnhetett, hogy a luxusfeleség vacsoráján szerda este nem jelent meg a férje az asztalnál, és a műsor végén sem köszönt el a vendégektől. Polgár Tünde férjéről és a vacsoráról Gáspár Evelin beszélt a Borsnak.

"Fogalmazzunk úgy, hogy különös este volt. Pici csúszással érkeztünk meg Tihanyba és még ott is várnunk kellett, ezért én megkérdeztem, hogy mi történt. Erre Tünde férje válaszolt és azonnal meg is fagyott a levegő, pedig addig jó hangulat uralkodott a társaságban. Közölte velem, idézem: Anyád miatt csúszunk! Mert anyád elaludt! Nem is a mondatatival volt a baj, inkább a hangsúllyal. Sütött belőle a megvetés és ezt nem csak én éreztem így" - mondta.

Forrás: Gáspár Evelin/Instagram

Mint mesélte, L.L. Junior is jelezte neki, hogy ezt tisztázni kellene, így ketten léptek oda Árpádhoz.

Ezen a ponton mindenkinek elkerekedett a szeme, mert egyáltalán nem értettük, miért viselkedik így. Végül Polgár Árpi kijelentette, hogy ő a továbbiakban nem is hajlandó kamera elé állni és ezzel elvonult"- mesélte Gáspár Evelin, akinek nagyon rosszul esett ez a viselkedés.

Forrás: Gáspár Evelin/Instagram

Fel is hívtam apukámat, hogy jöjjön értem, mert nekem nincs kedvem tovább Tündééknél maradni. Egyértelmű volt, hogy nem vagyok szívesen látott vendég. Végül persze győzött a kötelességtudatom és húsz perc múlva folytattuk a felvételeket, de a hangulat nem volt valami fényes és ez látszott is az adásban" - árulta el.