Borzalom

Borzalmas tragédia: 10 éves kisfiút gázolt halálra a vonat

P. E.

Létrehozva: 2023.02.03.

Egy 10 éves kisfiú meghalt, 9 éves barátja pedig súlyosan megsérült, mikor elgázolta őket a vonat.

Borzalmas tragédia történt Németországban: két kisfiút elütött a vonat és métereken keresztül vonszolta őket. A 9 és 10 éves gyereket a nyugat-németországi Recklinghausen városában, a Ruhr-vidék ipari régiójában több száz méteren keresztül hurcolta egy tehervonat. 

gyertya gyász
 

A 10 éves kisfiú azonnal meghalt, 9 éves barátját súlyos sérülésekkel szállították kórházba, és már nincs életveszélyes állapotban. A rendőrség szóvivője szerint mindkét fiú Recklinghausen városából származik, és azt is megerősítették, hogy több fiatal is érintett a balesetben, de további részleteket nem közöltek.

A balesettel kapcsolatban kevés részlet ismert, azonban a helyi média szerint körülbelül 35 tűzoltó és mentős vonult ki a baleset helyszínére, egy korábbi ipartelep közelében.

Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere a következőket mondta a sajtónak: "Szörnyű. Gyerekeket ütött el a vonat, borzalmas, ami itt történt, és csak remélni lehet, hogy a szülőknek lesz erejük leküzdeni ezt nagy szerencsétlenséget. Azt, hogy miért történhetett meg mindez, senki sem tudja, de a meghalt kisfiút ez már nem is hozná vissza."

Júniusban öten meghaltak és 44-en megsérültek, miután egy vonat kisiklott Németország déli részén. A katasztrófavédelem dolgozói holttesteket találtak a vonat romjai alatt, miközben a daruk felemeltek egy kocsit, amely legördült a sínekről.

A regionális vonat észak felé tartott Münchenbe, amikor a baleset történt, és Garmisch-Partenkirchen közelében siklott ki, a Loisachauen ipari park közelében. Több kocsi felborult, néhány pedig leesett a töltésről. Sok diák volt a fedélzeten, amikor a vonat kisiklott a népszerű Garmisch-Partenkirchen síközpont közelében.

A horrorbaleset csak néhány nappal azután történt, hogy Németország új, kedvezményes vasúti jegyet adott ki, hogy polgárait a vonatozásra ösztönözze, és azt mondták, a vonat "nagyon zsúfolt volt, és sokan használták, ebből fakad a sérültek száma".

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól