RETRO RÁDIÓ

Sokkoló, amit az apa tett, megerőszakolta és megölte a 10 hónapos kis Zarát





Az elvált férfi könyörtelen tettét egyik látogatása során vitte véghez. 



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.07.02.
csecsemőgyilkosság

A 31 éves pennsylvaniai Austin Stevens vádolják azzal, hogy egyik látogatásakor megerőszakolta és megölte mindössze 10 hónapos kislányát. Az elvált szülők mindketten gyakorolhatták a szülői felügyeleti jogukat a csecsemő fölött. Ezért volt a pici lányuk, Zara kettesben apjával a végzetes kimenetelű látogatási időben. A szörnyű bűntettet ráadásul az egyébként fociedzőként dolgozó volt férj megpróbálta eltussolni: még a mentőket is kihívta, amikor az alig 10 hónapos kis Zara nem adott életjeleket. A mentősök picibabát kórházba szállították, ám a gyereken már nem tudtak segíteni az orvosok, a kislány meghalt. Az apa szörnyű tettét a boncolás leplezte le. Kiderült, hogy amellett, hogy a kisbabát szexuálisan bántalmazták, még egy tompa tárggyal fejbe is verték.

Azóta a férjet minden vádpontban elítélték, amit volt felesége be is jelentette közösségi oldalán, amit elárasztottak követői megjegyzésekkel Fotó: Shutterstock

A halottkém jelentését, miszerint a 10 hónapos csecsemő halálát idegenkezűség okozta, alátámasztja a vádat: Zara az apja keze által halt meg. Stevensnek a gyilkosság vádjával kell szembenéznie” – jelentette be az ügy kapcsán a kerületi ügyész.

„Lehet, hogy nem akarják elhinni, de megpróbálta eltitkolni. Ezt támasztják alá a bizonyítékok is. Ez az ügy nem egy pánikba esett szülőről szól. Zara a férfi által hozott tudatos döntések miatt halt meg. Minden, amit tett, szándékos és tervszerű volt” – tette hozzá Brianna Ringwood helyettes kerületi ügyész.

A férfi védőügyvédje ezzel szemben azt állítja, hogy a férjnek nem volt indítéka arra, hogy bármit is elkövessen a lánya ellen. Mindeközben az édesanya élete egy pillanat alatt összeomlott, el sem akarta hinni, hogy mi történt gyermekével, és hogy mit tehetett volt férje, és hogy kislányát soha többé nem ölelheti magához - számolt be a Ripost a Criminal Online -ban olvasottak alapján. Az anya babájáról egy emlékező videót is megosztott.





Ezeket olvastad már?
Huszonhat évet kellett várni: előkerülhetett a vidámpark mellett megfojtott csecsemő gyilkosa

Huszonhat évet kellett várni: előkerülhetett a vidámpark mellett megfojtott csecsemő gyilkosa

Gigantikus fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben: Akkora, hogy 33-szor elférne benne a Nap

Gigantikus fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben: Akkora, hogy 33-szor elférne benne a Nap

 Előszőr látták idén a Loch Ness-i szörnyet, megdöbbentően szilárd bizonyíték lehet a létezésére

Előszőr látták idén a Loch Ness-i szörnyet, megdöbbentően szilárd bizonyíték lehet a létezésére

Nyárból a télbe: ijesztő, ami a hét további részében ránk vár

Nyárból a télbe: ijesztő, ami a hét további részében ránk vár

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás