Jövő

Hónapok hallgatása után kiderült, mire készül Hosszú Katinka

GG

Létrehozva: 2022.12.01.

A kapitány már tudja, mire számíthat. Hosszú Katinka felfedte lapjait.

Esküvője óta eltűnt a nyilvánosság elől Hosszú Katinka: a háromszoros olimpiai bajnok úszónő edzésekről sem posztol, sőt, az országos bajnokságon sem indult el. Okkal aggódott érte Sós Csaba szövetségi kapitány, aki múlt hétvégén az úszók gáláján találkozhatott a versenyzővel. A szakember most a Borsnak megnyugtató dolgokról beszélt.

Hosszú Katinka nagy örömmel tért vissza Rómába
Kiderült, mit tervez Hosszú Katinka  Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

– Valóban, az országos bajnokságon nem találkoztam Katinkával, de már akkor is beszéltem vele telefonon – árulta el Sós Csaba a borsnak. 

–  Akkor – és ma is – úgy éreztem, idő kell Katinkának, hogy rendezze magában a történteket, persze nem az esküvőjére gondolok.

Sós kapitány elmondta, nincs mit szépíteni a dolgon, Hosszú Katinka ez évi idénye nem úgy sikerült, ahogyan azt ő maga és a közönség várta. 

– Természetesen még egy ekkora bajnokot is megviseli a sok kudarc. És Katinka is emberből van, de őt nem akármilyen fából faragták. Az úszók közelmúltban tartották év végi gálájukat, ahol személyesen is beszélgettem vele. 

Higgyék el, már nagyon régen ismerem Katinkát, láttam a tüzet a szemében. Elmondta, már újra tréningezik, készül a jövőre!

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/T44RhvJbEO_caa7c-8XA257yJkXdsJNmlMBXFn1MHMU/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMmY3MzY3ZDZmOTRmMWZhZjNkMmYwZjJlZDJmZTU1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Elképesztő felvétel került elő Hosszú Katinkáék álomesküvőjéről

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja