Újabb botrány az RTL Klubban, súlyos büntetésre számíthatnak

VV11, ValóVilág 11, kiválasztás
Vágólapra másolva!
Három, nem magyar joghatóság alá tartozó médiaszolgáltatás esetében is problémákat tárt fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa helytelen korhatár-besorolás, illetve nem megfelelő időpontban közzétett műsorszámok miatt. Legutóbbi ülésén egy szombathelyi körzeti televízió hatósági ellenőrzése során feltárt jogsértésről is döntött a testület.
Vágólapra másolva!

A Médiatanács állampolgári bejelentés alapján és hivatalból is vizsgálta a ValóVilág 11. évadát. A Testület már korábban jelezte a joghatósággal rendelkező luxemburgi médiahatóságnak az RTL Kettő csatornán és az RTL+ online szolgáltatásán elérhető 24 órás élő közvetítéssel kapcsolatban felmerült jogsértéseket, és kérte a szükséges intézkedések megtételét.

Az újabb hatósági ellenőrzések nyomán a ValóVilág február 14-én és 16-án sugárzott összefoglalói kapcsán a magyar szabályok szerint további törvénysértések történtek:

az emberi méltóság, a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú, sérelmes bemutatását tiltó szabályok, valamint a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése valósult meg a műsorszámokban. Emellett az élőben közvetített online tartalomban is előfordult jogsértés: a médiaszolgáltató által alkalmazott reality-műfaj eszközei és képi hatásai sértik az emberi méltóságot.

VV Márió és VV Lissza a villán kívül sem bír magával: intim tetoválásukat mutogatták élő adásban Forrás: Origo

A Médiatanács értesíti a joghatósággal rendelkező luxemburgi társhatóságot a magyar szabályozás alapján felmerült újabb jogsértésekről, és kéri a szükséges intézkedések megtételét.

A társhatóságnak e megkeresés alapján is fel kell hívnia a szolgáltatót, hogy tegyen eleget a magyar jogszabályi előírásoknak, és tájékoztatnia kell a Médiatanácsot, valamint az Európai Bizottságot a problémák megoldása érdekében hozott lépéseiről.

Ezt követően, két hónapon belül tájékoztatnia kell a Médiatanácsot az elért eredményekről, vagy ha nem sikerült megoldást találnia, annak okát is ismertetnie kell.

Ha a joghatósággal rendelkező tagállam a határidőn belül nem jár el, vagy az elért eredmények nem megfelelőek, a Médiatanács további lépéseket is tehet. A jogszabályokban meghatározott feltételek mentén a testület ez esetben jogosult arra, hogy intézkedjen a jogsértő médiaszolgáltatóval szemben.

A Netflix lekérhető (streaming) szolgáltatáson elérhető tartalommal kapcsolatban is jogsértések merültek fel a magyar szabályozás alapján. Az „A búvárklub" című sorozat 7. epizódja (Mary Celeste) a szolgáltató online felületein 7+-os besorolással érhető el, de a hatóság szerint – tartalma alapján – 12 éven aluliaknak nem ajánlott korhatárbesorolással kellene elérhetővé tenni, továbbá a korhatári minősítést a műsorkínálatot tartalmazó felületen jól látható módon kellene megjeleníteni. A Médiatanács minderről értesíti a Netflix felett joghatósággal rendelkező holland társhatóságot.

Ugyancsak bejelentés nyomán vizsgálta a hatóság a Super TV2-n január 21-én 20 órától sugárzott „Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma" című műsorszámot, melyet a médiaszolgálató tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (III.) korhatári kategóriába sorolt. A Médiatanács megállapította: a filmet a témaválasztás, az abban található erőszak és trágárság miatt a magyar szabályozás alapján a IV. korhatári kategóriába (16 éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni és 21 óra és 05 óra között vetíteni. Mivel a Super TV2-t Romániában bejegyzett vállalkozás üzemelteti, a Médiatanács kéri a joghatósággal rendelkező román társhatóság intézkedését.

Hasonlóan járt el a testület a szintén román joghatóság alá tartozó Mozi+ csatornán február 22-én reggel 7 óra 20 perckor műsorra tűzött „Kegyenc fegyenc" című műsorszám vizsgálatát követően: a film olyan jeleneteket tartalmaz, amely a IV. korhatári kategóriát (16 éven aluliak számára nem ajánlott) és az este 9 óra utáni sugárzást tesz indokolttá az erőszakos jelenetek, a szexualitás ábrázolása és a trágár nyelvezet miatt.

Az AGORA Savaria Nonprofit Kft. által üzemeltetett Szombathelyi Televízió állandó megnevezésű, körzeti vételkörzetű, kereskedelmi jellegű médiaszolgáltatáson 2022. december 20-án 18 óra 16 perctől sugárzott és 19 óra 16 perctől megismételt „Műhely" című műsorszámban elhangzott beszélgetés két zenei előadásról szóló részében a médiaszolgáltató a műsorszámba ágyazva reklámértékű információkat (jegyárusító helyek megnevezése, kedvezményt biztosító kuponok, ajándékutalványok) tett közzé úgy, hogy a népszerűsítési szándékot nyíltan nem vállalta, a közzététel tekintetében megtévesztette a közönséget, hiszen a nézők nem a szerkesztett tartalomtól elkülönített reklám útján találkoztak a kifogásolt tartalommal. A Médiatanács a fentiek miatt 150 ezer forintos bírságot rótt a szolgáltatóra.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

A ValóVilág 11. szériáját nem először vizsgálja az NMHH, nagyon sok panasz érkezett a felháborító műsorra Forrás: RTL