Létrehozva: 2022.12.06.
Módosítva: 2022.12.06.

Titokban küzdött betegségével: meghalt a Nicsak, ki beszél! sztárja

Családja körében hunyt el, a hírt gyermekei jelentették be.

Szerző LA

Kirstie Alley hollywoodi színésznő 71 éves korában elhunyt a rákkal vívott küzdelme után – jelentették be hétfőn gyászoló gyermekei. Tudatták azt is, hogy az édesanyjuk nemrégiben tudta meg, hogy súlyos beteg, s minden tőle telhetőt megtett. A színésznőt halálakor családja vette körül - olvasható a Daily Mail oldalán.

Fotó: Pexels

„Bármilyen fantasztikus is volt a képernyőn, még csodálatosabb anya és nagymama volt” - tették hozzá. „Hálásak vagyunk a hihetetlen orvosi csapatnak, akik vigyáztak és ellátták az édesanyánkat. Életkedve és szenvedélye, örökkévaló alkotási öröme páratlan volt, és arra késztetett bennünket, hogy a lehető legteljesebb életet úgy éljük, ahogy ő tette" - írták a színésznő gyerekei.

Az 1951-ben Kansasban született Alley 1987-ben lett ismert, amikor csatlakozott a Cheers című sitcom szereplőgárdájához. Golden Globe-ot és Emmy-díjat nyert a show-ban nyújtott teljesítményéért. 1994-ben kapta második Emmy-díját, majd több sikeres mozifilmben is szerepelt. A magyar nézők ekkor ismerték meg a Nicsak, ki beszél? filmek női főszereplőjeként, és a Kettőn áll a vásár című filmből.

 

Szerző LA

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”