Történelmi mélységbe zuhant a forint az euróval szemben kedd reggel. Míg a hajnali órákban 401 forint körül kellett fizetni a közös pénzért, 9 óra után 404,74 forintot is kellett adni az euróért, ami új csúcs.

Közben a dollárral szemben is mélyrepülésbe került a hazai fizetőeszköz, a kora reggeli 385 forint után 389,55 forintot kellett fizetni a zöldhasúért.

Illustration,For,Inflation,-,Hands,Holding,Last,Small,Banknote,Of
Fotó: Shutterstock

Az újabb forintgyengülési hullámot az euró-dollár keresztje indíthatta el: a megelőző 1,0437-ről percek alatt 1,0377 köré ereszkedett. Az euró gyengülésének hátterében az európai gazdasági recessziótól való félelem és az energiaellátási aggodalmak állnak.

Az ING gyorselemzésében hangsúlyozza, hogy a múlt heti jelentős a kamatemelések ellenére is nehéz helyzetben van a Magyar Nemzeti Bank. Véleményük szerint nehéz, hosszú nyár előtt áll a jegybank. Megjegyzik, hogy ugyan elméletileg a Kínából érkező hírek támogathatnák az eurót, az ázsiai jegybankárok devizatartalékaik piacra dobásával igyekeznek támogatni saját devizáikat, így tehát ázsiai támogatásra sem számíthat az euró. Dél-Korea bejelentette, hogy devizatartalékait 9,4 milliárd dollárra csökkentette júniusban. Az ING szerint a fő probléma az, hogy az ázsiai központi bankok, miután dollártartalékaikat eladják, hozzányúlnak eurókészletükhöz is, mert egyensúlyba akarják hozni tartalékaik szerkezetét. Ez pedig újabb eurógyengüléshez vezethet, és az ING szerint nem is várható, hogy a devizapár 1,05 fölé kerül középtávon.