Dráma

Szívszaggató: Hat napot töltött halott babájával a fiatal édesanya

Bors

Létrehozva: 2022.08.17.

A kismama a szülés után életveszélyes állapotba került, egy hajszálon múlt az élete. Az orvosok engedélyének köszönhetően azonban megismerhette fiát.

Egy édesanya szíve darabokra tört, miután kilenc hónapos terhesen elvesztette a babáját, néhány nappal a tervezett szülés időpontja előtt. A 36 éves Ceri Amphlette már két napja a szülési szabadságát töltötte, amikor görcsölni kezdett. Addig a pontig nem tapasztalt komolyabb komplikációkat a várandóságával kapcsolatban, így nem volt oka azt hinni, hogy bármi rosszul sülhet el. Párjával együtt abban a hitben feküdt le aludni, hogy nincs semmi baj, de másnap reggel Ceri aggodalmai egyre nőttek.

– Elülső méhlepényem volt, ami azt jelentette, hogy nem éreztem túl erősen a baba mozgását. Általában reggel éreztem néhány tekergést, de aznap nem éreztem semmit. Megmértem a vércukorszintemet, és rájöttem, hogy nagyon alacsony, ami a szülés jele lehet, így a biztonság kedvéért elmentünk a kórházba, hogy kivizsgáltassuk kezdte az angliai Warwickshire-ben élő nő.

A vizsgálatok során nem hallották a baba szívverését. A biztonság kedvéért egy másik szülésznő is megvizsgálta a kismamát, de akkor már biztos volt: Ceri születendő kisfia meghalt a méhében. A magzat eltávolítása miatt végzett császármetszés során a szülésznők felfedezték, hogy Ceri méhlepénye idő előtt leszakadt, előidézve a tragédiát.

A beavatkozás után Ceri az első 12 órában alig volt magánál, majd három napig intenzív osztályon volt. A családok általában csupán 12 órát tölthetnek a gyermekükkel, miután elhunyt. De ez a kismama állapota miatt lehetetlen lett volna, így az orvosok hatalmas engedményt tettek.

– A jégágynak köszönhetően Rufus végig velünk lehetett. Ha az orvosok ezt nem teszik nekünk lehetővé, akkor nem lennének róla emlékeink. Így volt időnk bemutatni Rufust a szüleinknek és a testvéreinknek is. Sok mindent megtehettünk, amiről álmodtunk, például elvihettük sétálni, megfürdethettük, és időt szakítottunk arra, hogy teljesen magunkévá tegyük az arcát, a vonásait, még a kis szeplőit is a fülén. Ez nagyon sokat segített nekünk, mert úgy éreztük, hogy egy kicsit megismertük őt. 

Rufus talán már nincs velünk, de még mindig a családunk része, és én mindig az anyukája maradok

 – zokogta a gyászoló édesanya, akinek ez a hat nap együttlét segített elengednie elvesztett gyermekét.

(VIA)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713451819
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713451819
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713451819
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713451819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül