RETRO RÁDIÓ

Dráma a Sztárban sztár leszek! próbáján Mentő vitte el az énekesnőt





Ijedtség és rémület árasztotta el a minap a Sztárban sztár leszek! stúdió­ját. Kálóczi Rékát próba közben érte súlyos baleset. A fiatal lányt hord­ágyon, mentőautóval kellett kórházba szállítani. Már egy műtéten is túl van…



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.06.
aggodalom

Kálóczi Rékát múlt héten Alicia Keysként láthatták a nézők a Sztárban sztár leszek! harmadik évadának középdöntőjében. Produkciójával olyannyira meggyőzte a mestereket, hogy helyet kapott az élő show székei között. Pápai Joci bizalmat szavazott a lánynak, hiszi, hogy esélyes a legsokoldalúbb előadók címre, ezért úgy döntött, beválasztja a csapatába. A hirtelen baleset azonban most mindent felülírhat – írja a Bors.

Fotó: Bors

Mindenki rémálma

A 12, élő show-ba kerülő énekes gőzerővel készül az adásra, folyamatosan gyakorolnak, hogy vasárnap a legszínvonalasabb műsorral induljon a verseny. Kálóczi Réka nagy kihívás elé nézett volna, hiszen a megállíthatatlan Kossuth-díjas színésznőt, Oszvald Marikát kellett volna színpadra vinnie. A próba közben azonban megtörtént, ami minden versenyző rémálma: súlyos baleset érte. Kedden, táncpróba közben olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörött a lába.

Elviselhetetlen volt a fájdalma

A Bors beszámolója szerint Réka az egyik mozdulatsor végén szerencsétlenül ért földet: a talpa helyett a térdére esett. A stáb egyből a segítségére sietett, mindenki megrémült a történtek láttán. Hatalmas, elviselhetetlen fájdalmai voltak, így lehetett sejteni, hogy nagy a baj. A baleset akkor tűnt igazán komolynak, amikor Réka már egyáltalán nem bírt lábra állni. Nem sokkal később már egy hordágyon vitték ki a stúdióból, a mentőautó pedig kórházba szállította a fiatal énekesnőt.

Fotó: Bors

Az egész stáb aggódik érte

Kálóczi Réka még mindig kórházban van, és olyannyira komolyak a sérülései, hogy azóta megműtötték. Azt, hogy az állapota lehetővé teszi-e, hogy vasárnap este színpadra lépjen, egyelőre még nem tudni. Az egész stáb, a versenytársak és a mestere is nagyon aggódnak azért, hogy mielőbb felépüljön és részese lehessen a versenynek. Főleg azért, mert Réka régi vágya, hogy hosszú távon foglalkozhasson az énekléssel, éppen ezért jelentkezett a Sztárban sztár leszek!-be, hogy bizonyítsa, helye van a zenei világban. Réka kitartó, maximalista természetének köszönhetően remélhetőleg a felépülése is olyan gyors ütemben fog menni, mint amilyen pozitív a személyisége.





Ezeket olvastad már?
Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás