Megszólalt G.w.M rapper barátja, akit kommandósok rohantak le

Végh Bálint
Vágólapra másolva!
Nem tartja magát bűnözőnek Végh Bálint, aki azzal vált hírhedtté, hogy azok között volt, akiken tavaly októberben a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Pozsonyban rajtaütött a Bratislava Hotelnél.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint a rapper és társai rablásra készültek, Bálint autójában pedig az első hírek szerint valódinak tűnő fegyvereket, rendőri álruhákat, taktikai kesztyűket, sisakokat, golyóálló mellényeket, rendőrségi és NAKA-jelvényeket találtak a hivatalos szervek.

A több zenésszel együttműködö rapper már szabadlábon van.

Forrás: Végh Bálint/Instagram

"Aznap számomra is tisztázatlan dolog történt. Az ismerőseimmel volt találkozóm, és elhívtam a páromat is, aki külön autóval érkezett, hogy előtte vacsorázzunk együtt. Ő ezután hazament, mi még egy kicsit a hotelben maradtunk, majd már a parkolóban voltunk, ki-ki a saját autójánál, amikor hirtelen lecsaptak ránk. A távolabb parkoló barátom azt hitte, összeverekedtem valakivel. Annál nagyobb volt a döbbenet, amikor meglátta, hogy a NAKA az, engem elkaptak, és felé tartanak..." – emlékezett vissza.

A férfi ezután öt napra letartóztatásba került, a hivatalos szervek pedig mindent elkövettek, hogy vallomásra bírják.

"Senkinek nem kívánom azt az öt napot. A családommal nem beszélhettem, az első két napban egy percet sem aludtam, egyik kihallgatásról vittek a másikra. Nem tudtam tisztálkodni, pihenni, nem kaptam rendesen enni, úgy érzem, emberhez méltatlan módon bántak velem" - tette hozzá.

Előbb cigarettával kínáltak, szinte már haverkodtak, majd ismét bekeményítettek. Ezt a pszichológiai hadviselést ép ésszel alig lehet kibírni.

A feltörekvő énekes sejti, hogy mi – vagyis inkább ki – áll az ügy mögött, a nyomozásra való tekintettel azonban egyelőre nem hajlandó beszélni. Ám meggyőződése, hogy csőbe húzták. "Biztos vagyok benne, hogy ezt az egészet bizonyos körök intézték ellenem, és azt is tudom, miért. Óriási szenzáció lesz, amikor végre beszélhetek róla, de egyelőre nem lehet. A célom most az, hogy a rendőrséggel megkössem a lehető legjobb vádalkut. Nekik elmondok mindent, és ha lezárul az ügy, kitálalok, tisztára mosom a nevem!" - mesélte.

Azokra a híreszteléseket, miszerint a párja rendőr volt, az autójában talált egyenruhákat pedig a kedvese révén szerezte, határozottan cáfolta.

"A gyermekem édesanyja már évekkel ezelőtt, jóval a kisfiunk megszületése előtt otthagyta a rendőrséget. Nincsenek olyan kapcsolatai, amivel bármilyen irányba befolyásolhatta volna az ügyemet, a rajtaütéshez pedig végképp semmi köze. Remélem, hamarosan kiderül, hogy én sem követtem el semmit" - magyarázta.

Arra is választ afdott, hogy fél-e attól, hogy bármikor újra rajtaüthetnek. "Eleinte rettegtem, ám most már nem félek. Amikor kiengedtek, eleinte rémálom volt minden napom, tartottam attól, hogy mikor kerülök vissza. Most már bízom benne, hogy ilyen nem lesz, ezért is merek tervezni mind zeneileg, mind pedig a családi életemet illetően. Szeretnék sok új dalt kiadni más előadókkal és önállóan, valamint a párommal is bővítenénk a családot" - mondta a terveiről.