Létrehozva: 2022.12.05.

Megszólalt Curtis a bunyójával kapcsolatban

Egy bokszmeccs kedvéért száll ringbe Curtis, aki így üzent szlovák kihívójának.

Szerző Ripost

Amióta hazatért a külföldi forgatásáról, Curtis hihetetlen tempót diktál: fellépései és jótékonykodása mellett napi szintű bokszedzéseket is beiktatott sűrű napirendjébe. Ugyanis Curtist, azaz Széki Attilát nemrégiben megkereste egy szlovákiai rapper kollégája, hogy kihívja egy mérkőzésre. Curtis nem tudott ellenállni, s az edzések így a finisben már nagyon komoly fordulatszámra értek. A zenész imádja a küzdősportokat, így szívesen elvállalta a kihívást.

Fotó: TV2

"Ez lesz az első hivatalos bokszmérkőzésem, noha gyerekkorom óta folytatom ezt a küzdősportot. Régóta ismerem és tiszteletem a munkásságát Rythmusnak, a kihívómnak, és állok elébe! Férfias küzdelemre lehet számítani!" – mesélte a Borsnak Curtis, akit napi két edzéssel Garai Lajos készíti fel a meccsre, nagyon komolyan veszi a dolgot, és azt is elárulta, mi az erőssége a ringben.

Jobb ha komolyan veszi az ellenfelem a jobbosom, ami elég ütős, akárcsak a szövegeim!

 – viccelte el Curtis, akit saját bevallása szerint az elmúlt időszak jól megedzett, leadta plusz kilóit, és jobb lett az állóképessége is.

"A szlovákiai magyarok alig várják a mérkőzést, akárcsak én! Hatalmas figyelem övezi ezeket az úgymond barátságos meccseket, van, hogy több tízezren vesznek jegyet egy ilyen gálára, így én is megadom a módját. Rengeteg magyar szívű szlovákiai támogat engem, én pedig az ő tiszteletükre az Ismerős Arcok Nélküled című ikonikus dalára fogok bevonulni a ringbe" – mondta Curtis, akit bátyja, barátai, és munkatársai kísérnek el december 27-én, Brno-ba.


 

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni