Újabb fordulat a drogbotrányba került énekesnő ügyében

Megrázó: ájultan esett össze a tehetségkutató színpadán az énekesnő – Videó sziluett mikrofon
Vágólapra másolva!
Feltételekkel, de egy évre felfüggesztették az eljárást a drogos énekesnővel kapcsolatban, miután beismerte a kábítószer-birtoklás vétségének elkövetését és vállalta az „elterelésen" való részvételt.
Vágólapra másolva!

A neve elhallgatását kérő énekesnőt tavaly októberben mentővel vitték kórházba angyalföldi otthonából, miután rosszul lett. Lapértesülések szerint vágások voltak a karján, és a toxikológiai vizsgálat nagy mennyiségű kokaint mutatott ki a szervezetében.

Elkülönítették az énekesnő ügyét, a gyanúsított pedig beismerte a kábítószer-birtoklás vétségének elkövetését és vállalta az „elterelésen" való részvételt, vagyis úgy nyilatkozott, hogy részt kíván venni kábítószer-használatot kezelő ellátáson, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson - írja a Blikk.

Forrás: Shutterstock

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség erre tekintettel egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást vele szemben, egyúttal elrendelte a pártfogó felügyeletét.

– mondta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A többi négy gyanúsítottal szemben tovább folytatják a nyomozást, közülük egy személy letartóztatásban van. Mivel ennek holnap jár le a határideje, ezért a kerületi ügyészség indítványt tett a letartóztatás meghosszabbítására.