A koronavírus-világjárvány miatti lezárások alatt a japán fiatalok elszoktak a szórakozóhelyektől és bároktól. Ez oda vezetett, hogy 

a korlátozások feloldása után sem fogyasztanak elég alkoholt, ami a csőd közelébe sodorta a vendéglátó- és szórakozóhelyeket, valamint az alkoholt árusító üzleteket

írta meg a CNN.

Tokyo, Japan - July 22, 2019 : People in the street of Shimo-kitazawa district. This Tokyo neighborhood is known for small independent fashion retailers, cafes and entertainment venues.
Fotó: Shutterstock

A probléma megoldására 

a japán kormány kampányt indított: olyan ötleteket várnak, amelyekkel ösztönözni lehet a fiatalok alkoholfogyasztását.

A program címe Sake Viva! (Éljen a szaké!), és a japán adóhatóságot bízták meg a felügyeletével.

Az alkoholfogyasztást ösztönző ötleteket lehetnek új szolgáltatások, promóciók, új termékek, dizájnok vagy akár értékesítési technikák is. A kampány hivatalos honlapja szerint olyan ötleteket is várnak, amelyek kiaknázzák a metaverzumban rejlő lehetőségeket.

A hazai alkoholos italok piaca zsugorodik az olyan demográfiai változások miatt, mint a születésszám csökkenése, a népesség elöregedése és a Covid–19 miatt bekövetkezett életmódbeli változások – erről a Sake Viva! honlapján lehet olvasni. Itt azt is írják, célkitűzésük, hogy ezt az iparágat a fiatal generáció megszólításával élesszék újra.

A versenyben a japánban kapható összes alkoholtípusra vonatkozóan lehet ötleteket benyújtani. A pályázatokat szeptember 9-ig várják. A döntősöket meghívják egy konzultációra októberben, majd novemberben tartják meg a döntőt Tokióban. 

A nyertes pályázó a tájékoztatás szerint finanszírozást kap az ötlete megvalósításához és gyakorlati bevezetéséhez.

Bangkok,,Thailand,-,February,16,,2016:,Japanese,Signs,Advertising,Go
Fotó: Shutterstock

Nem mindenkinek tetszik az alkoholforradalom

A lakosság köréből sok kritika éri a kormányzati kezdeményezést. A kampány ellenzői szerint a döntéshozók nem vették figyelembe az alkoholfogyasztás egészségügyi kockázatait, a függőség veszélyét, valamint az alkoholizmussal küzdő emberek iránti érzékenység fontosságát.

A japán egészségügyi minisztérium a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire hívta fel a figyelmet. Honlapjukon egy tavalyi bejegyzésben az alkoholizálást jelentős társadalmi problémának nevezték, amely szerintük a fogyasztás jelenlegi visszaesése ellenére is fennáll. A CNN megkereste a minisztériumot az adóhivatal versenyével kapcsolatban, de nem kívánták kommentálni a kezdeményezést.

A szigor utóhatásai

Japánban, számos más ázsiai országhoz hasonlóan, szigorú járványügyi intézkedéseket vezettek be. A korlátozások miatt bezárták a közösségi tereket, és korlátozták a vendéglátóhelyek nyitvatartását. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium szerint az intézkedések különösen súlyosan érintették a kocsmákat: 2019-ről 2020-ra a felére csökkent a forgalmuk. A minisztérium szerint nem arról van szó, hogy az emberek felhagytak az alkoholfogyasztással, hanem hozzászoktak ahhoz, hogy nem bárokba járnak, hanem otthon isznak. Ez viszont csak az idősebb korosztályra igaz. A minisztérium felmérése szerint a lakosság 40–60 év közötti rétegének nagyjából 30 százaléka iszik rendszeresen, heti három vagy több napon. Ezzel szemben

a huszonévesek mindössze 7,8 százaléka fogyaszt rendszeresen alkoholt.

Egy 2021-es jelentésében az adóhivatal kijelentette, hogy a szeszesital-adók évszázadok óta jelentős bevételi forrásként szolgáltak a kormány számára, de az elmúlt évtizedekben csökkentek. 2021-ben 8,1 milliárd dollár bevétele származott az államnak ezekből az adókból, ez a teljes adóbevétel 1,7 százaléka volt. 2011-ben a teljes adóbevétel 3 százalékát adta az alkohol, az ezredforduló előtt pedig az 5 százalékát.

A fiatal dél-koreaiak rettegnek a munkahelyi vacsoráktól

Dél-Koreában április elején bejelentették, hogy feloldják a koronavírus-járvány ellen hozott korlátozó intézkedéseket. Ezzel megszűnik a távmunka is, ami ismét generációs feszültséget kelthet az országban. A fiatal munkavállalók ugyanis nem örülnek neki, hogy vissza kell térniük az irodákba.