Vége

Mi történik az RTL-nél? Sorra rúgják ki a műsorvezetőket, a rajongók kiakadtak: "Szekunder szégyenem van!"

Bors

Létrehozva: 2023.02.01.

Lakatos Márk után most Járai Máté útját is kiadta a csatorna. Indoklásukat nem magyarázták túl, azonban a nézők lázadnak. Érthető módon...

Talán nem hozott túl meggondolt döntést az RTL, amikor megvált a reggeli műsoruk egyik húzónevétől, Járai Mátétól. A színészt a minap menesztette a csatorna, távozása pedig nagy visszhangot keltett, mind a nézők, mind pedig a pályatársak körében. Járait közel két évig használta előszeretettel a munkaadója különböző műsoraiban, a nézők pedig kifejezetten szerették a bohókás stílusát, ám mostantól csak vendégként láthatják már az egykori műsorvezetőt. Az RTL ugyanis igényt tart arra, hogy, ha úgy van, Máté interjúalanyként térjen vissza a stúdióba, legalábbis ezt fogalmazták meg sablon közleményükben:

– A Reggeli című műsor folyamatosan frissül és változik, januártól ehhez vadonatúj struktúra társult. A műsor hosszabb távú stratégiájának része, hogy új arcoknak, az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjon teret és lehetőséget. Ennek jegyében búcsúzik a szerkesztőség a közkedvelt színésztől. Máté eredeti személyiségére és színes egyéniségére továbbra is számít az RTL és a Reggeli, de immár nem műsorvezetőként, hanem visszatérő, mindig szívesen látott vendégként – írták.

20200610 GyőrJárai Máté: Karcvonások,A színművész önálló estje a győri Drake Kapitány étteremben.Fotó: Huszár Gábor HG Kisalföld
Járai Máté nem titkolja, megviselte a csatorna döntése  Fotó: Huszár Gábor

Járai nagyot csalódott

Egy újabb hullámvölgy az életemben: nem hosszabbít velem szerződést a Reggeli, nem láthattok többet reggelente a műsorban. Fáj, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, szerettem nagyon azokat a hajnalokat, a beszélgetéseket... Ennyi volt Járai Máté reggelis műsorvezetése: 120 adás, ugyanennyi hajnali 4-es ébredés, többszáz beszélgetés, könnyek és nevetés! Mindig mondom, az élet egy Ki-nevet-a-végén, most kiütöttek, de ha 6-ost dobokj újra játékban leszek, csak kérlek drukkoljatok, hogy ne maradjak ki túl sok körből! – írta ki magából a csalódottságát az Instagram-oldalán Járai, akinek sorstársai is azonnal felbukkantak. Elsőként Lakatos Márk szólalt fel, aki röviden, de annál frappánsabban reagált. 

Üdv a klubban 

csattant fel Lakatos, akitől öt év után vált meg a csatorna még tavaly. Tőle is ugyanazzal az előre megírt, érzelemmentes közleménnyel búcsúzott a munkaadója, mint a minap Járai Mátétól. De nem csak stylist volt az egyetlen, aki felháborítónak tartja a történteket. Az egykori RTL-es arc, Osváth Zsolt sem szerénykedett véleménye megfogalmazása közben.

Erre nem igazán tudok mit mondani. Előbb a Manyi, most te. Biztos véletlen. Ne sajnáld, jóval többre vagy hivatott

írta a YouTube-sztár, aki korábban komolyan összerúgta a port a csatornával. Szerződést is bontott velük, miután az egyik valóságshow-ban olyan események zajlottak le, amiket nem csak vállalhatatlannak talált, de szerinte egyenesen a büntető törvénykönyvbe ütköző dolgokat tett az egyik szereplő. 

Érthetetlen az RTL húzása, a nézők is csak a fejüket vakarják

A kérdés csak az, az RTL miért küldi el reggeli műsorainak húzóneveit? A hivatalos magyarázat szerint arculatváltás történik, de akad, aki úgy véli, valami más áll a háttérben...

– Én nem szoktam kommentelgetni, de ez nekem is fáj. Az egyetlen ember akiért néztem a műsort te voltál, színvonalat vittél, értelmet, vidámságot... Néhány másik műsorvezető kifejezetten buta. 

Nem értem az RTL-t se, nem látják te milyen érték voltál ott? Eszméletlen, hogy ennek a világnak csak egyre sz*rabb értékrendje lesz...

idézi az egyik néző véleményét a Ripost.

– Számomra totál érthetetlen. Már Márk eltávolítását sem értettem, most még már végképp nem tudom felfogni, hogy miért jó az RTL-nek, ha pont azokat a műsorvezetőket rúgja ki, akik okosak, érdeklődőek. 

Közben meg a faék egyszerűségű, értelmes kérdést feltenni képtelen Szabó Zsófi meg maradhat. Oké, jól mutat a képernyőn, de ennyi. Szekunder szégyenérzetem van, ha megszólal

fogalmazta meg jóval nyersebb véleményét egy másik kommentelő.

Nem ez az első meredek húzás

Az RTL nem csak random szórja ki a műsorvezetőit, de alkalmanként a saját szereplőikbe is ott rúgnak bele, ahol csak tudnak. A tehetségkutatójuk válogatóján rendre feltűntek kevésbé tehetséges karakterek, akiknek az élő show-ba jutni kevés esélyük van, ugyanakkor remek beszédtémát szolgáltatnak. Őket feltehetően külön castingcsapat keresi, és elhitetik velük, hogy tehetségesek, majd a mentorok elé küldik őket, hogy azok ország-világ előtt megalázzák mindegyiküket. Ezekbe az emberekbe rúgott bele korábban a csatorna, ráadásul pároslábbal. Szeptemberben került ki a Facebookra egy plakát róluk, ahol gyűjtőnévként "Az esélytelenek"-ként hivatkoznak rájuk. Mindezek után több száz kommentben próbálták elmagyarázni a saját nézőik, mekkora öngólt rúgtak maguknak, de a műsor egykori zsűrije, Szikora Robi is nemtetszését fejezte ki.

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/4o2lnTMS2qH1EfK3jJqxCnEobEoAAoc5NylO0ecXz7U/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlMDIxOTE5MjMwZDQyNGE5YTFiN2IwNDdmOWE3YmJk.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Halálos autóbaleset, csak a véletlen mentette meg Járai Máté életét

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában