Szexbotrányba keveredett a népszerű magyar énekes

énekes, ének, zene, mikrofon, éneklés,
energetic singer. silhouette.
Vágólapra másolva!
A napokban több felvétel is nyilvánossága került egy magyar énekesről: a felvételek állítólag egy vidéki kéjlakban készültek, ahová a híresség az egyik fellépését követően látogathatott el.
Vágólapra másolva!

Óriási botrány van kibontakozóban az egyik népszerű magyar zenész körül, aki a jelek szerint többször is félrelépett a felesége mellett. Az internetet a minap lepték el azok a felvételek, melyeken a híresség prostituáltakkal látható, félreérthetetlen helyzetekben. A dolgot csak tovább fokozza a tény, hogy a szóban forgó férfi egy házas édesapa.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2013 gornostay/Shutterstock. No use without permission./Gornostay

Az énekes feltehetően nem számított arra, hogy a kéjlakon kamerák is várják, azaz bizonyítékként bármikor felhasználhatják ellene. Vagy éppen zsarolhatják, ami most is történhetett... Legalábbis ezt állítja a Bors egyik informátora.

– mondta.

A képsorokat először a Redditen kezdték el terjeszteni. A készítő leleményes volt, ugyanis a zenész arcát egyszer sem mutatta meg, ellenben a videók hangját meghagyta, hogy a kíváncsi nézők találgathassanak. Összesen három ilyen felvétel került nyilvánosságra, közülük az egyiken csak egyedül látható a családapa, a másik kettőn viszont lányok társaságában - írja a lap.