Kiderült, mivel foglalkozik a házi őrizetben Fekete Dávid

Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
A 320 milliós sikkasztással és csalással vádolt Fekete Dávid jelenleg édesanyjánál győri lakásában tartózkodik, míg tárgyalása kezdetét nem veszi. De addig sem tétlenkedik az énekes, kiderült, hogy mivel tölti az idejét a házi őrizet alatt.
Vágólapra másolva!

Eleinte nem volt biztos, hogy meddig maradhat édesanyjánál Fekete Dávid, ugyanis a Győri Törvényszék jóváhagyásán múlott, hogy jóváhagyja-e a Járásbíróság döntését. Végül úgy ítélték, hogy az énekes maradhat a tárgyalása kezdetéig házi őrizetben, aki akár 15 év börtönbüntetést is kaphat az ellene felhozott vádak alapján.

A tárgyalásáig sem tétlenkedik Fekete Dávid, mint kiderült bejelentett munkahelye van és feladatait otthonról végezve is el tudja látni, így próbálja normális kerékvágásba terelni az életét.

ám azt egyelőre nem szeretnénk elárulni, pontosan mivel is foglalkozik. Rendes, bejelentett munkahelyről van szó. Mindemellett több, fiatalokat segítő nonprofit szervezettel is kapcsolatban áll, akiknek szintén sokat segít. Ezek vallási kötődésű szervezetek, de Dávid a vallási vezetőjével is rendszeresen tartja a kapcsolatot – mondta a Blikknek Dr. Kaposi Gergely, ügyvéd.

„Nagyon örült, amikor kiderült, hogy a Törvényszék jóváhagyta a Járásbíróság döntését, miszerint továbbra is szabadlábon védekezhet. Óriási teher volt ez neki, hogy nem lehetett pontosan tudni, mikor és milyen döntés születik majd, de mi természetesen bíztunk abban, hogy nem kell visszamennie a börtönbe" – mondta Fekete ügyvédje, aki azt is elárulta, hogy a zenésznek sikerült találkoznia gyerekeivel is a házi őrizet ideje alatt, már egy egész hétvégét is együtt tölthetett fiaival.

Fekete Dávid, énekes. Forrás: Fekete Dávid/Instagram