Lelepleződött Amerika, elképesztő dolog derült ki

Volodimir Zelenszkij
Vágólapra másolva!
Az ukrán elnökkel találkozott Lindsey Graham, elég erős mondatok hangoztak el a beszélgetésen.
Vágólapra másolva!

Nemrég Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor Kijevben találkozott - írja a Mandiner.

Graham a május 26-i egyeztetésen azt mondta:

A republikánus politikus a találkozót követően arról is beszélt, hogy Joe Biden amerikai elnöknek több fegyvert kellene küldenie Ukrajnának a már eddig is biztosított több mint 35 milliárd dollár értékű fegyver és haditechnikai eszköz mellett.

Ennél azonban jóval erősebbet is mondott Graham, amikor szó szerint úgy fogalmazott:

Azt is hozzátette: „ahhoz, hogy a régóta várt ukrán ellentámadás sikerrel járjon, több és jobb fegyverzetre van szükségük, például amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépekre és nagyobb hatótávolságú fegyverekre" – nyilatkozta az amerikai politikus.