Tönkrement házasságáról beszélt Veréb Tamás

Veréb Tamás
Vágólapra másolva!
Korábban már írtunk róla, Veréb Tamás bevallotta, hűtlensége miatt lett vége Klajkó Szandrával való házasságának. Most arról beszélt a színész, nem állt még készen a házasságra.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő új dalából derült ki, megcsalás miatt lett vége a kapcsolatnak. Veréb Tamás ezt nem tagadta, Facebook-oldalán őszintén számolt be érzéseiről.

Valóban megtörtént és tudom, nem szép helyzet. Mégis két év távlatából is úgy érzem, bár nem így kellett volna, végül mindkettőnket a valódi utunk felé vitt ez a hiba – írta a színész, aki most arról beszélt, nem állt még készen a házasságra.

tv2

Ugyanakkor azt is szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem egy menekülés volt, hanem azt éreztem, ez a jó döntés. Egyértelműen nem álltam még készen a házasságra, de egy pillanatig sem bánom, mert akkoriban azt éreztük helyesnek" - mondta a színész, amiről a Blikk számolt be.