Előkerült Curtis, így magyarázkodott az eltűnéséről

Curtis
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, Curtis ismét furcsán viselkedett, erről az egyik rapper, Dopeman beszélt. Curtis már nem először hagyja cserben azokat, akik számítanak rá, több botránya is volt a viselkedése miatt az elmúlt években. Most is hasonló helyzetbe hozta magát, ugyanis közös Dopemannel tervezett, közös munkájukból szó nélkül hátrált ki. A hír hallatán sokan olyan dologgal vádolták meg a rappert, amitől nagyon dühös lett és a közösségi oldalán, egy videóban szitkozódott.
Vágólapra másolva!

Curtis az eltűnés nagymestere, ugyanis számtalanszor eljátszotta már, hogy ha nem volt kedve valamihez, akkor egyszerűen nem vette fel a telefonját vagy nem válaszolt a megkeresésekre. Az egyik legnagyobb botránya a TV2 stúdiójában volt, amikor a Sztárban sztár élő show-jában nem jelent meg pár évvel ezelőtt, pedig nagy esélyes volt megnyerni az akkori évadot.

A Majkával való közös munkájuk is emiatt a megbízhatatlan viselkedése miatt futott zátonyra, hiszen zenésztársa megelégelte, hogy helyette magyarázkodik a közönségnek, a rapper miért nem áll időnként színpadra.

Most Dopemant, azaz Pityinger Lászlót hagyta cserben, akivel megbeszélték a közös munkát, majd Curtis hirtelen nem válaszolt az üzeneteire, nem fogadta a hívásait és vissza sem hívta. Dopeman ebből megértette, hogy nem akar vele együtt dolgozni, így a tervezett dalt egyedül vette fel.

Curtis korábbi eltűnéseinek hátterében súlyos drogproblémái álltak, ezért most is sokan ezt hányták a szemére és azt gondolták, hogy újra visszaesett. Curtist ezt érthető módon nagyon érzékenyen érintette, ezért magából kiekelve, dühösen jelentkezett be közösségi oldalán és kikérte magának ezeket a vádaskodásokat.

"Lehoztak egy hamis, kamu cikket, hogy eltűntem, és megint cserben hagytam most éppen a Dopemant, mert nem készítettem vele dalt.

Amióta Majkával különváltak az útjaink, a saját karrieremet építem" - idézi a Blikk a rapper dühös magyarázkodását.

Curtis felháborodva reagált az eltűnéséről szóló hírekre, de a Dopemannel történtekre nem adott érdemben magyarázatot Frizbi TV