A BBC arról számolt be, hogy a 18 éves fiú

egy pisztollyal, egy AR-15-ös félautomata puskával és egy nagy kapacitású tárral volt felfegyverkezve.

A Reuters azt írta, hogy a tinédzser a tombolás előtt rálőtt a saját nagymamájára, de az idős nő túlélte a lövést. Ez után autóval elmenekült a helyszínről, de az iskola előtt karambolozott. Ekkor kiszállt a járműből és a Robb Általános Iskolába ment, ahol elkezdte a vérengzést. A helyi sajtó úgy tudja, hogy a fiú az egyik közeli középiskola tanulója lehetett.

Teen gunman kills 15 at Texas elementary school
Fotó: AFP

A CNN megkérdezte a Texasi Közbiztonsági Minisztériumot az esetről, akik azt válaszolták, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök láttak, ahogy a páncélba öltözött fegyveres kiszáll a baleset után a járműből. Megpróbálták feltartóztatni, de a fiú bejutott az iskolába.

Pete Arredondo, a körzeti rendőrfőnök elmondta, hogy a lövöldözés helyi idő szerint 11 óra 32 perckor kezdődött. A nyomozók arra jutottak, hogy a támadónak nem volt társa. Greg Abbott, Texas kormányzója hozzátette, hogy

a tinédzsert Salvador Ramosként azonosították.

A fiú meglőtt két rendőrt, de a kormányzó szerin az ő állapotuk stabil.

Az egyik felnőtt áldozatot a sajtó Eva Mirelesként azonosította, aki az Uvalde településen található iskola egyik tanára volt. Az iskola egyébként egy kevesebb mint 500, túlnyomórészt spanyol nyelvű diákkal foglalkozó intézmény, ami nagyjából 135 kilométerre nyugatra van San Antonio várostól.

Az iskola második, harmadik és negyedik osztályos diákokkal foglalkozik, akik életkora 7 és 10 év közötti.

Uvalde településnek 16 ezer lakosa van, akik 80 százalékban spanyol ajkúak.

Teen gunman kills 15 at Texas elementary school
Fotó: AFP

Az Associated Press hírügynökség információi szerint a tombolásnak az amerikai határőrség egyik tisztje vetett véget, aki a lövöldözés kezdetekor a közelben tartózkodott. A határőr, amint oda ért berontott az iskolába és lelőtte a barikád mögött tartózkodó fegyverest. Uvalde város mivel közel van a határhoz, így egy határőr állomásnak ad otthont.

Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban arról beszélt, hogy belefáradt abba, hogy állandóan ilyen lövöldözések történnek Amerika szerte. Az elnök a fegyverellenőrzés fokozására szólított fel.

Az isten szerelmére, hány kisgyerek volt szemtanúja, ahogy a barátaikat meggyilkolják, mintha egy csatatéren lennének? Életük hátralevő részében ezzel kell együtt élniük

– fakadt ki indulatosan Biden. Az elnök elrendelte, hogy a Fehér Háznál és minden más amerikai szövetségi épületnél eresszék félárbócra a lobogókat a gyász jeleként.

Az iskolai lövöldözések egyre sűrűbben fordulnak elő az Egyesült Államokban.

Tavaly 26 esetet regisztráltak.

Az általános- és középiskolákban ma már a tananyag aktív részét képezi, hogy miként kell viselkedni, ha az intézményben lövöldözés törne ki.