Növekednek a pótdíjösszegek szeptember 1-jétől, ugyanakkor új kedvezményrendszert is bevezetnek a fővárosi közösségi közlekedésben – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán. 

Azért, hogy ne érje meg bliccelni, a helyszíni pótdíj 8000-ről 12 ezer forintra emelkedik, a 30 napon belül befizetett pótdíj 16 ezerről 25 ezer forintra, a 30 napon túl befizetett pótdíj pedig 32 ezerről 50 ezer forintra nő 

– közölték. Hozzátették, hogy egy új kedvezményrendszer bevezetésével ősztől elengedik a pótdíjtartozás legalább felét annak, aki még a pótdíjazása napján érvényes bérletet vesz. Havi bérlet vásárlása esetén 6000, negyedévesnél 9000, éves bérlet esetében pedig 11 ezer forintot engednek el – tették hozzá. 

Fotó: Keresztesi Balázs

Közölték azt is: a főváros minden egyes megvásárolt jegyhez és bérlethez támogatást biztosít, például az egy utas által megváltott havi bérletből származó bevételt több mint 20 ezer forint támogatással egészíti ki. 

A vállalat szerint ennek is köszönhető, hogy a jegyek és a bérletek ára alacsonyan tartható, csaknem tíz éve nem változott. A bliccelők által okozott bevételkiesés a közösségi közlekedésnek – közvetett módon a becsületesen közlekedő utasoknak – évről évre milliárdos nagyságrendű kárt okoz – áll a BKK közleményében.

Emelkedik a Budapestre látogató turisták által vásárolt időszakos utazási bérletek ára is.

Szeptember 1-jétől a 24 órás jegy 1650 forint helyett 2500 forintba kerül,

a csoportos 24 órás jegy ára 3300-ról 5000 forintra nő, a 72 órás jegy 4150-ről 5500 forintra, a hetijegy ára pedig 4950-ről 6500 forintra emelkedik.