Meglepetés

Som-Balogh Edina: Sírva táncoltam el az életemet

Létrehozva: 2022.12.06.

A kétgyermekes anyuka temérdek teendője mellett táncórákat vesz, hogy boldoggá tegye férjét, akivel különleges dologra készülnek.

Forrás: Bors

Som Krisztiánnak, az elismert zeneszerzőnek heteken belül megjelenik egy saját dala, amelynek nem csak a dallamát írta, de az előadója is ő lesz. A dal videoklip formájában debütál majd, a kisfilmen pedig a gyönyörűséges felesége, Som-Balogh Edina is feltűnik, aki ráadásul egy kortárs tánccal színesíti a dalt.

Edina és Krisztián 11 éve mondták ki a boldogító igent  Fotó: Bors

Ez teljesen új számomra, egy különleges világ tárult fel előttem. Mély érzéseket foglal magába, és azért is érzem a sajátomnak, mert az általam bejárt életutat fogom eltáncolni

 – kezdte a Borsnak Edina, aki nem sejtette, milyen óriási magasságokat és mélységeket él át. Ahogy mondja, a tánc olyan, mint egy terápia, egy nagy utazásként éli meg, amelyben eddig ismeretlen tapasztalatokra tett szert.

Többször előfordult, hogy elsírtam magam. Amikor ilyen szinten megnyílik az ember lelke, ez természetes, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a tánc ennyi mindent kihozhat belőlem

 – mesélte Edina, akinek a kezében minden arannyá válik. Ennek a kulcsa talán az, hogy bármibe is kezd, teljes odaadással végzi. 

– Sokat dolgozom azon, hogy minden mozdulat a lehető legtökéletesebb legyen. Mindemellett anya és feleség vagyok, a gyerekeket különórákra viszem, vezetem a háztartást, főzök, festek, kiállításra készülök, a weboldallal foglalkozom és sportolok is. Nap végén alig állok a lábamon, mégis boldogan hajtom nyugovóra a fejemet, mert olyan dolgokkal foglalkozhatok, amik örömet adnak – fejtette ki.

A csinos édesanya azt is elárulta: kizártnak tartja, hogy férjével valaha is közös táncórákra járnak majd

– Ő más típusú ember, ez nem az ő világa, és nem is szeretném ráerőltetni. Nem gondolom, hogy csak azért, mert egy pár vagyunk, mindent együtt kellene csinálnunk.  Mindenki azt hiszi, hogy kettőnk közül én vagyok a romantikusabb, ami bizonyos formában igaz, de zeneszerzőként Krisztián nagyon érzelmes, a hétköznapokban viszont két lábbal áll a földön. Reálisan gondolkodik, nem lehet érzelmi úton elcsábítani attól, amit elhatározott. Ugyanakkor két, egymástól teljesen eltérő személyiség nem mindig tud szépen, gördülékenyen, egyetértésben haladni, de 11 év után már nagyon jól kezeljük – zárta gondolatait Edina, aki igazán szerencsésnek érzi magát, hogy Krisztiánnal egymásra találtak, hiszen remekül kiegészítik a másikat.

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/HzCnHxGWflel8dOTlkXEO059Ui4jN94xpFq4PRqlPms/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxOTRkNDA4NjZmMTQxMTQ4MDhkZjI1OTEzNWJjNWUx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Vérátömlesztés mentette meg Som-Balogh Edina édesanyjának életét

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629909
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629909
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629909
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók