gyógyszer

Figyelmezett a szakértő: Újabb halálos TikTok kihívás terjed a gyerekek között

Létrehozva: 2023.01.28.

A hatóságok egy globális figyelmeztetést adtak ki egy újabb interneten terjedő kihívás miatt.

A hatóságok egy globális figyelmeztetést adtak ki egy újabb interneten terjedő kihívás miatt, miután három iskola diákjai antiepileptikumokat fogyasztottak, vagyis epilepszia elleni gyógyszereket Mexikóban. A kihívás főleg a kiskorúak körében terjedt el - és mivel a TikTok/Facebook világában minden hülyeség napok alatt "körbeér" a világban, már a magyar fiatalok körében is hatalmas nézettségük van ezeknek a kihívásoknak - reméljük, követőjük még kevés.

 

A mexikói egészségügy arra is kérte a hatóságot, ne engedélyezzék a klonazepám hatóanyagú gyógyszerek recept nélküli értékesítését. Emellett arról is tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy a 8 diák, akik a kihívás után epilepszia elleni gyógyszereket használtak, orvosi ellátásra szorultak, többen közülük kórházba is kerültek – írja a felvidéki Új Szó.

A kihívás során a diákok azon versenyeztek, hogy ki tud a legtovább ébren maradni epilepsziaellenes gyógyszerek beszedését követően. Az „Aki utoljára alszik el, az nyer” elnevezésű kihívás szélesebesen terjed. 

Európában ennek a gyógyszernek a Rivotril nevű tabletta felel meg, amelyet az epilepszia kezelésére alkalmaznak. A gyógyszer klonazepámot tartalmaz, amelynek görcsgátló, nyugtató, izomlazító és szorongásoldó, és nem mellesleg tudatmódosító hatása is van. A gyógyszer természetesen nálunk csupán csak vényre kapható. 

– mondta el a Ripostnak Mészáros Erzsébet, gyógyszerész.

A szakember azt is elárulta, hogy ez akár halálos is lehet a fiatalok számára, mivel ha egy ilyen erős nyugtató hatása ellenére megpróbálnak ébren maradni, azzal túlterhelik a szívüket, ami egy óriási sokk a szervezetnek és bele is halhatnak. A gyógyszer alkohollal keverve különösen veszélyes, arról nem is beszélve, hogy milyen könnyen függőséget is okoz fogyasztójánál.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól