Balhé

Súlyos következménye lett Szabó Zsófi és Shane Tusup balhés szakításának

Létrehozva: 2022.08.11.

Úgy tudni, a TV2 komoly tárgyalásokat folytatott Shane Tusuppal, de a Szabó Zsófival történt viharos szakításának híre után a csatorna nem akart kockáztatni.

Tárgyalásokat folytatott a TV2 és Shane Tusup, hogy a sportedző szerepeljen a csatorna táncos műsorában, a Dancing with the Starsban. A Blikk úgy tudja, az egyeztetések később megszakadtak, aminek megvolt az oka.

Május közepén robbant a hír, hogy Szabó Zsófi és Shane szakítottak, és több cikk szólt az edző agresszív viselkedéséről. Ráadásul az, hogy dühkezelési problémái vannak, korábban sem volt titok, Hosszú Katinka férjeként is akadt balhéja. Ám sokáig úgy tűnt, lenyugodott, ezért is gondolkodott a szerződtetésén a produkció

 – mesélte a lapnak egy, a Dancing with the Stars készítőivel együtt dolgozó informátor.

Hozzátette, hosszas egyeztetések után a produkció vezetői nem akarták kockáztatni, hogy Shane Tusup az embert próbáló és komoly feszültséget okozó próbafolyamat, valamint az adások nyomása alatt esetleg úgy viselkedjen, amit később megbán.

– Egyszerűen nem szerették volna kitenni egyik táncost sem ennek a kockázatnak – mondta az informátor.

A műsorban résztvevő egyik profi táncos úgy fogalmazott, hallottak arról, hogy tárgyaltak Shane-nel, de ő személy szerint örül, hogy végül nem került be a műsorba, mert nem szívesen dolgozott volna vele. Kemény időszak vár mindenkire, sok mindent kell megtanulniuk a hírességeknek. Iszonyatosan fárasztó feladat ez, ha emellett még valaki nehezen kezelhető, az pokol lenne mindenki számára.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...