Megdöbbentő beismerést tett Kelemen Anna

Kelemen Anna
Vágólapra másolva!
Az egykori playmate már külsejével is sokkolta a követőit, ugyanis nemrég rövidre vágatta hosszú szőke haját. Kelemen a többnyire erotikus töltetű fotók mellett nem ritkán elmélkedik fontos kérdésekről, most azonban személyesebbre vette a hangvételt.
Vágólapra másolva!

Sajátos stílusban árulta el követőinek, hogy valójában mentális problémái vannak, ugyanis pszichiáterhez jár. A vallomáshoz persze egy pikáns képet is társított és megpróbálta egy kis humorral fűszerezni a dolgot.

akkor ott sok mindent kiéltem volna...mondjuk én főhősnőnek tartom magam minden nap....vannak statiszták ..." – fogalmazott a bejegyzésben Kelemen Anna, akinek úgy tűnik, hogy művészi ambíciói is vannak.