Egy budapesti strandon fogták el az FBI elől menekülő csúcsbűnözőt

Békésen strandolt, aztán lecsaptak rá a rendőrök
Vágólapra másolva!
Amerikában szörnyű tettével vált ismertté Stefan Alexandru B. Még 2007-ben társaival úgy rabolt ki egy párt, hogy beinjekciózta őket. Társaival a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartotta őket, majd beléjük fecskendeztek egy olyan szert, amiről azt állították, hogy halálos vírus.
Vágólapra másolva!

Az ellenanyag átadását csak nagyon sok pénz megfizetése esetén adták volna át nekik. Erre azért nem került sor, mert a sértettek számlavezető bankfiókjai korábbi hasonló esetekből tanulva az átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatószert itattak a párossal, majd magukhoz véve az áldozatok kocsiját, elmenekültek a helyszínről.

Az elkövetők azonosítását követően az FBI kérésére a New Haven-i Bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bűnbanda valamennyi tagja ellen zsarolás és gépjárműlopás miatt. Stefan Alexandru B.-t

az FBI a legveszélyesebb bűnözők egyikeként kereste.

A szövetségi nyomozók olyan szinten kiemelten kezelték a férfi ügyét, hogy még

10 000 dolláros pénzjutalmat is felajánlottak

a nyomravezetőnek. A kettős állampolgárságú férfi azonban szőrén-szálán eltűnt. 2007 óta hiába keresték a hatóságok, egészen 2022 nyaráig.

Békésen strandolt, aztán lecsaptak rá a rendőrök Forrás: police.hu

Kiderült, hogy Magyarországon van

A fordulópont akkor következett be, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodhat. A keresett férfi erőszakos voltára, valamint az ügy nemzetközi jellegére tekintettel a borsodi rendőrök felkérték a Készenléti Rendőrség Célkörözési Osztályát, hogy segítsenek a célszemélyt megtalálni, majd elfogni.

A rajtaütésre 2022. augusztus 16-án került sor. A körözött férfi épp egy budapesti strandról jött ki, amikor a rendőrök elfogták, majd a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságára előállították. Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadatásáról a bíróság később dönt.