Visszavonulásról beszélt Bereczki Zoltán

Dancing With The Stars Bereczki Zoltán
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, tavaly év végén súlyos gégegyulladása miatt kellett lemondja koncertturnéját Bereczki Zoltán. A színész-énekest nagyon megviselték a történtek, hiszen nagyon készült a fellépéseire, de orvosa akkor eltiltotta az énekléstől. Bereczki akkor azt mondta, hogy igyekszik mielőbb felépülni és mindenkit időben tájékoztatni fognak az elmaradt koncertek új időpontjáról és az állapotáról is. Most a Mokkában beszélt arról, hogyan élte meg ezt az időszakot és milyen hatással van a karrierjére. 
Vágólapra másolva!

A TV2 reggeli műsorának vendége volt Bereczki Zoltán, aki elárulta, hogyan érzi magát súlyos betegsége után és mennyire viselte őt meg ez az időszak. Az énekes őszintén bevallotta, hogy eleinte nem vette annyira komolyan a dolgot, mint kellett volna és két kisebb koncertet is tartott, amikor úgy érezte, jobban van. Utólag belátta, hogy nem kellett volna, mivel utána ment el teljesen a hangja és nagyon hosszú gyógyulási folyamat állt előtte.

Tehát nekem sokkal jobban oda kell figyelnem arra, hogy mit iszom, mit eszem, a szájhigiéniára..." - magyarázta a Mokkában Bereczki Zoltán, aki betegsége óta nagyon tudatosan figyel arra, hogy hogyan tartsa karban magát.

Elárulta, hogy a tetőpont egy szörnyű éjszaka volt, amikor iszonyatos fájdalmat érzett a garatában, nyelni sem tudott, ahogy fogalmazott: sírva ordítós éjszakán volt túl. Az álmatlanságtól szenvedve elgondolkodott, vajon hogyan tovább.

- mesélte az énekes, aki kétségbeesésében még azon is eltűnődött, hogy milyen civil foglalkozást választana, ha arra kerülne a sor. De végül mindenkit megnyugtatott, hogy folytatja tovább az éneklést, csak jobban vigyáz a hangjára.