Vágólapra másolva!
A magyar hegymászóért indított mentőcsapat csak pár órája ért le a hegyről. A mentőexpedíció egyik tagja elárulta, hogy mindent megtettek, hogy megtalálják Suhajda Szilárd holttestét, de nem jártak sikerrel.

– ezt nyilatkozta Mikel serpa a Világgazdaságnak vasárnap magyar idő szerint valamivel délelőtt fél 11 előtt.

A Suhajda Szilárdért indított mentőexpedíció egyik tagja Forrás: Mikel serpa / Instagram

Ő volt az egyik tagja annak a mentőexpedíciónak, amely még május 26-án, pénteken reggel indult el, hogy lehozzák Suhajda Szilárdot a Mount Everest 8750 méteres magasságából. Egy nappal később derült ki, hogy a mentés sikertelen volt, a három serpából (egyikük a 2-es tábor megközelítését segítette helikopterrel) álló csapat nem találta meg a magyar hegymászót. A serpák tegnap megkezdték a leereszkedést a világ legmagasabb hegyéről.

– nyilatkozott a Világgazdaságnak a serpa. Lukla egy kisváros Nepál északkeleti részén. Mintegy 2860 méter magasan fekszik, közvetlenül a Mount Everest lábánál. Éppen ezért a Himalája hegységbe tartó turisták és hegymászók körében népszerű település.

Mikel serpa kérdésünkre egyértelművé tette, hogy Suhajda Szilárd nincs életben.

– mondta. Rábukkantak Suhajda Szilárd sátrára a 4-es táborban, körülbelül 7950 méteren. A sátorban sisakokat, kesztyűt és gyógyszereket is találtak, azokat lehozták.

Mikel serpa és Gelje serpa Forrás: --Mikel serpa / Instagram

Ő és a barátja, Gelje serpa jól vannak, de nagyon fáradtak. Mikel és Gelje serpa szűk 20 óra alatt jutott fel 8800 méteres magasságba, miközben ez normál körülmények között négy teljes nap.

A csúcson ráadásul több órán át kutattak, fel és le mozogtak a hegyen, ami borzasztó terhelés.

Ők ketten világklasszis serpák, Gelje néhány napja 8300 méterről hozott le egy haldokló mászót, Mikel pedig részt vett a hegymászólegenda, Carlos Soria mentésében, aki szintén a napokban törte el a lábát 7000 méter fölötti szinten. Mikel serpa végezetül ismételten megerősítette,

hogy Suhajda Szilárd biztosan nem él, és kifejezte őszinte sajnálatát.