RETRO RÁDIÓ

Tiszta vizet öntöttek a pohárba, Berki Krisztián hagyatéka ennyit ér





A május 6-án elhunyt híresség a legjobb példa arra, hogyan lehet egy stílusjegyből márkát építeni, és hogyan lehet szinte pillanatok alatt hatalmas, ráadásul igen aktív követőtábort építeni a közösségi médiában.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.19.
veszteség

Berki Krisztián olyan volt, amilyen, és lehetett szeretni, vagy nem szeretni, de az biztos, hogy mesterien építette fel önmagát, vagy legalábbis azt a képet, amit láttatni szeretett volna önmagáról és az életviteléről.

Krisztiánt a Facebookon 293 ezren, míg az Instagramon 345 ezren követték. Egy-egy posztjára több százan, időnként pedig több ezren reagáltak így-vagy úgy. A híresség azt sem titkolta, hogy jövedelme egy részét is a közösségi média adja, hiszen sok cég akadt, amik azonosulni tudtak azzal a stílussal, amit ő képviselt, mi több, ő honosított meg a hazai közösségi és egyéb médiában. De vajon mennyit érnek most Berki Krisztián oldalai és mi lehet a jövőjük? A Ripost erre a kérdésre kereste a választ Kérészi Máté, a Lighthouse Marketing alapítójának segítségével.

Kezdjük azzal, hogy egy Facebook, Instagram vagy egyéb közösségi oldal értékének meghatározása nagyon nehéz és sok összetevős feladat. Rengeteg, mondhatni unalmas összetevője van a válasznak. A követői létszám ugyan jó kiindulási alap, de valójában marketingoldalról ennek a szerepe másod, vagy akár harmadlagos. Ami igazán fontos és persze csak az adminisztrátori jogkörrel rendelkező emberek számára elérhető, az a követők összetétele kor, hobbi, érdeklődési kör és persze aktivitás vonatkozásában” – kezdte lapunknak a szakember, aki Berki Krisztián közösségi felületei tekintetében három járható utat lát.

„Sokat gondolkodtam arról, hogy mi történhet egy elhunyt és népszerű híresség oldalaival. Az egyik lehetséges opció, hogy senki nem kezeli őket a jövőben, vagyis érintetlenül maradnak. A második és egyben talán a leginkább észszerű megoldás, hogy valaki, például az özvegye, vagy később a gyermekei, vagy akár egy adminjoggal rendelkező barátja kérvényezi, hogy minősítsék át az oldalakat emlékoldallá és a jövőben ezen a mezsgyén haladva töltenek fel rájuk tartalmakat. Ez ugyanakkor komoly procedúra. A harmadik megoldás, hogy megőrzik a brandet és arra törekednek, hogy az elhunyt emlékét megőrizve folytassák azt, amit ő képviselt. Krisztián esetében ugyanakkor ez nagyon nehéz lenne. Az ő személyisége nélkül szinte lehetetlen fenntartani azt az érdeklődést, ami őt övezte. Az Instagramon valamivel könnyebb a helyzet, hiszen ott Krisztián rengeteg családi tartalmat osztott meg. Ráadásul, ha például a felesége megjelöli saját posztjában a hozzá köthető oldalt, akkor a bejegyzés ott is megjelenik” – magyarázta a szakember, aki szerint piaci értelemben nem igazán lehet meghatározni egy árat sem a Facebook, sem pedig az Instagram tekintetében.

„Elméleti síkon eladható egy közösségi felület, hiszen könnyen váltható admin és persze az sem lehetetlen, hogy valaki átnevezzen egy 300 ezres követőtáborral bíró oldalt és új tartalmakat kezdjen el megosztani. Ugyanakkor marketing szempontjából ez nem egy jó megoldás. Krisztián követői számára ugyanis ez egy rossz üzenet lenne és bizonyosan ellenszenvet váltana ki. Összességében kijelenthető, hogy a Berki Krisztián után maradt két közösségi felület eszmei értéke nagy, de anyagi értelemben nélküle nem ér sokat” – summázta Kérészi Máté.

Az elhunyt híresség temetése május 26-án, a Farkasréti temetőben lesz.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás