Karrier

Botrányhős, született tehetség vagy túlértékelt szépség: kicsoda valójában Tóth Andi?

N.T.

Létrehozva: 2023.01.27.

Tóth Andinak mondhatni már bérelt helye van a címlapokon, hiszen hol egy újabb botrány, hol szerelmi élete vagy éppen szakmai sikerei kapcsán találkozhatunk a nevével.

Tagadhatatlan, hogy a fiatal énekesnőnek olyan erős személyisége van, ami sokak számára megosztó lehet, éppen ezért alakulhatott ki az a faramuci helyzet, hogy Tóth Andinak legalább ugyanannyi utálója akad, mint amennyien oda vannak érte. Ez pedig valamilyen szinten érthető is, hiszen Andi gyönyörű, fiatal, na és persze nem utolsósorban tehetséges is, emellett pedig mindig kész kiállni magáért. Pont ezért nyeri el egyeseknek a szívét, míg másoknak éppen emiatt nem lesz szimpatikus. Bármelyik tábort is erősítse az ember, tehetségét és a hazai popszakmában betöltött szerepét nem lehet tőle elvitatni, 2023 pedig ráadásul új szerepet is hozott számára, ugyanis színésznőként tért vissza a TV2 Hazatalálsz című sorozatában. 

Tóth Andi
Tóth Andi a TV2 stúdiójában Fotó: TV2

De ki is az a Tóth Andi? Mikor robbant be a köztudatba? Miért kerül folyton célkeresztbe? Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé!

Korai évek

A színész-énekesnő Tóth Andrea néven 1999. január 18-án, Nagyváradon látta meg a napvilágot. Fiatalabb éveiben hosszabb ideig járt énektanárnőhöz, akinek egyből feltűnt a tehetsége, és el is kezdte énekversenyre küldeni, ennek köszönhetően már ekkor voltak kisebb fellépései. Meglepő módon ennek ellenére mégis a Művészeti Liceumba rajz szakra járt, egy év múlva pedig már a design szakon folytatta tovább.

Tóth Andi újta a sikerhez

Akkor fordult fel fenekestül Andi élete, amikor 2014-ben jelentkezett az X-Faktor ötödik szériájába, ahol a válogatáson a Hooligans Legyen valami című számával indult, és rögtön le is nyűgözte a mentorokat. A későbbiekben párbaj nélkül jutott a fináléba, végül pedig meg is nyerte azt.

Ezzel ő lett a magyarországi X-Faktor történetének legfiatalabb győztese (mindössze 15 éves volt), emellett az első győztes is, aki a Lányok kategóriájából került ki. 

A verseny alatt Szikora Róbert volt a mentora. Érdekesség, hogy bár hiába bontakozott ki a tehetsége már egészen gyermekkorától kezdve, mégsem úgy indult neki az X-Faktornak, hogy megnyeri, sőt még csak azt sem hitte, hogy egyáltalán eljut az élő show-ig. Andi ugyanis sokkal gyengébbnek gondolta magát a vetélytársainál.

Az viszont elég szomorú, hogy már a műsor megnyerését követően rengeteg támadás érte, ugyanis fiatal kora miatt sokan hitték, hogy nem tudja majd feldolgozni a hirtelen jött óriási sikert, és tönkreteszi az életét.

Többen írják, hogy majd biztosan elszállok magamtól a nagy felhajtásban, vagy pár éven belül meghalok a sok pia és a drog miatt, és írtak olyat is, hogy biztosan terhes leszek. Erre ne számítsanak, mert ezek nem fognak bekövetkezni

mondta ezzel kapcsolatban akkoriban.

Így lett Tóth Andiból sztár

Egyszóval Andi nem hagyta magát és 2015-ben már meg is jelent első videoklipje a Legyek én! című dalához, majd ezt követően 2016-ban Berkes Olivérrel indult a Dalban a Seven Seas című szerzeménnyel. Még ebben az évben további két dalt is kiadott, melyek Itt vagyok! és Tovább címmel jelentek meg. Egy évvel később, 2017-ben ismét indult A Dalban, de ekkor már egyedül, méghozzá az I've got a Fire című dalával.

Tóth Andit az éneklés mellett a színészet is vonzotta, – amihez szintén megvan minden adottsága – így már a 2010-es évek közepétől folyamatosan bontogatta a szárnyait ebben a műfajban is. 2015-ben és 2017-ben például láthattuk már a Madách Színház Nyomorultak című darabjában, emellett pedig olyan szériákban tűnt még fel, mint a Válótársak, a Holnap tali!, vagy a Mintaapák. Illetve, – amire talán senkit sem kell emlékeztetnünk – partnerével, Andrei Mangrával megnyerték a Dancing with the Stars második évadát, ahol ezúttal az énekhangja helyett, elképesztő tánctudásával vette le a közönséget a lábáról. Andit egyébként a műsor alatt folyamatosan össze akarták boronálni táncpartnerével.

Végignézve Andi eddigi nem túl hosszú, ám annál mozgalmasabb életútját – hiszen még mindig csak 24 éves –, kijelenthetjük: nem keveset tett le az asztalra, ugyanakkor ő maga is elmondta, sokszor úgy érzi, bármit tesz, csak támadják, csak gyűlöletet kap

Andira egyébként egy ideje a szerelem is rátalált a szintén zenész Marics Peti személyében. Tavaly nyáron derül ki, hogy egy párt alkotnak a népszerű ValMar formáció énekesével. Persze kapcsolatukat sem kerülték el a botrányok, így nem csoda, hogy Andi úgy érezte: 2022. rendkívül embert próbáló év volt számára. Reméljük, az idei év már egész máshogy alakul!

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/EPoxUGk4p6e0jdCaWy5QTYI9wPZ3l0iMUvTh3sBPQ8c/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3NzQ0ZTJmNGJmZDQ0NmE4NmQ4ZjgwNjMzYzc5YmEx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kökény Attila kendőzetlenül vallott Tóth Andikéról

Kökény Attila elmondta a véleményét.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel